Fotó: képernyőkép, bild.de
Hirdetés

Mint ismert, Dieter Reiter polgármester vasárnap erősítette meg: „az LMBT-közösséggel való szolidaritás megnyilvánulásaként” az UEFA-hoz folyamodik engedélyért, hogy az Allianz Arénát szivárványos megvilágítással láthassák el a szerdai, magyarok elleni meccs során. A városi tanács ugyanis világossá akarta tenni álláspontját a magyar parlamentben múlt kedden elfogadott jogszabállyal szemben.

A törvénycsomag a pedofil bűnelkövetőkkel szembeni szigorúbb fellépés, illetve a gyermekek védelme érdekében született, és egyebek mellett azt is biztosítja, hogy a szülők szándékai ellenére a gyermek „érzékenyítő programként” , vagy mesefilmbe, reklámba bújtatva ne láthasson olyan tartalmakat, amik például a nem megváltoztatásával vagy a homoszexualitással kapcsolatosak. De nem csupán a homoszexualitás népszerűsítésére vonatkozik a jogszabály: minden pornográf tartalomtól meg akarja védeni a gyermekeket.

Kérelmében a városi tanács azzal vádolta Magyarországot, hogy ezzel „követte Oroszország homofób és transzfób jogszabályainak példáját”.

A kérelmet hétfőn az UEFA elutasította, így nem engedélyezte a nyílt politikai állásfoglalásnak számító kivilágítást,

ugyanakkor a német válogatott kapusának szivárványos csapatkapitányi karszalagjával szemben nem emelt kifogást.

Korábban írtuk