Fotó: MTI, archív, illusztráció
Hirdetés

Ahogy akkor, most is a Honvéd kettőse, Medveczky Erika és Csipes Tamara végzett mögöttük a második helyen.

„Nagyon nehéz volt most ez a pálya, egyáltalán nem éreztük azt az erőt, amit az előző versenyen, szóval ez így elég küzdelmes volt” – idézte a szövetség hírlevele Kárász Annát. „Erős rajttal akartunk eljönni és előnyt szerezni, a kétszázas indításunk megvolt, de százzal a vége előtt már nem tudtunk indítani. Nagyon nagy kő esett le a szívünkről. Nekem ez volt a fő számom, erre készültem.”

Párosban így várhatóan a minszki Európa Játékokon és az augusztusi, szegedi világbajnokságon is Kozák és Kárász indul, a négyes összeállítását később jelöli ki Hüttner Csaba szövetségi kapitány.

A férfiak hasonló számában az első válogatót Nádas Bence és Tótka Sándor nyerte, de ők most nem indultak el, miután a négyesben kapnak szerepet. Csütörtökön a Noé Zsombor, Bogár Gábor kettős győzött, így a vb-n várhatóan ők vesznek részt (Minszkben a férfiaknál nem lesz K-2 500 m).

Női C-1 500 méteren sem indult az első válogató győztese, Balla Virág, a távollétében pedig a szerdán, 200-on is győztes Nagy Bianka diadalmaskodott. Az Európa Játékokon nem lesz 500 egyes, az pedig még kérdéses, hogy a vb-n ki indul majd ebben a számban.

Csütörtökön délután további hat döntőt rendeznek Szolnokon, két számban pedig – férfi K-2 és C-2 1000 méteren – szétlövésre kerül sor.