A pénteki görögök elleni váratlan vereség és akadozó támadójáték után a negyeddöntőre sikerült összeszednie magát női vízilabda-válogatottunknak, és már az első pillanatól kezdve irányította a mérkőzést. Keszthelyi Rita három és Vályi Vanda egy találatával perceken belül négygólos előnybe került a csapat, amely ugyan a nagyszünetre három gólra csökkent (3-7), de az egyenlítés veszélye nem állt fent.
Sőt, a nagyszünetet követően még inkább érvényesült csapatunk dominanciája, főleg mert a negyedik játékrészre kifulladt a francia válogatott, a mieink nyolc találatára mindössze két góllal válaszolt, így alakult ki végül a 20-7-es végeredmény. A magyar együttes legeredményesebb gólszerzője ismét Keszthelyi volt öt találattal. A franciáknál nem kapott lehetőséget a Szentesen nevelkedett kapus, Gaál Csenge.

Hirdetés

Szombat este, a már olimpiai kvótáért folyó elődöntőben szinte biztosan az olasz vízilabda-válogatottal találkozik csapatunk. Ehhez először a házigazdának le kell győznie az izraeli hölgyeket a 18 órakor kezdődő negyeddöntőben, de ez feltehetően nem fog gondot okozni neki.

Franciaország–Magyarország 7-20 (2-4, 1-3, 2-5, 2-8)
A magyar csapat gólszerzői: Keszthelyi 5, Illés 3, Garda, Leimeter, Szilágyi, Gurisatti és Rybanska 2-2, Vályi és Szücs 1-1

Korábban írtuk