Nyilasi Tibor egykori válogatott labdarúgó beszédet mond a Ferencvárosi Torna Club alapításának 125. évfordulója alkalmából a „Fradi volt, Fradi lesz, míg a Földön ember lesz” mottó jegyében a Groupama Arénánál tartott ünnepségen 2024. május 3-án.
Fotó: MTI/Kovács Tamás
Hirdetés

A Blikk arról ír, hogy Nyilasi Tibor 70. születésnapjakor, egészen pontosan január 18-án már fáradtságra panaszkodott, légszomjjal küzdött. Az orvosi vizsgálatok eredményeként múlt pénteken Merkely Béla professzor bypass szívműtétet hajtott végre a korábbi labdarúgón, aki ezt követően el is hagyta a Városmajor úti klinikát, de rövidesen újra rosszul lett, kedden visszakerült a kórházba.

A lap utolérte egykori játékostársát, Szokolai Lászlót, aki Blikknek azt nyilatkozta:„ Minden nap írok neki, mert nem engednek be hozzá. Minden nap megírom neki, hogy féltjük és várjuk vissza. Írok neki Ebedli Zoli, Martos Győző, Mucha Józsi és a többiek nevében. Nyíl az elmúlt időszakban olykor panaszkodott, hogy fogytán az ereje, de soha nem szerette volna gyengének vagy kiszolgáltatottnak mutatni magát. Hiszünk benne, hogy most erős lesz, hagyja, hogy meggyógyítsák, s hamarosan újra átölelhetjük”.

Nyilasi Tibor a hetvenes és nyolcvanas évek egyik legjobb magyar labdarúgója volt, a Ferencvárossal és az Austria Wiennel magyar és osztrák bajnok is volt, mindkét országban gólkirály lett, 1981-ben európai ezüstcipős lett. A magyar válogatottban 70 meccsen 32 gólt szerzett, két világbajnokságon is szerepelt. Sikeres játékoskarrierjét követően két különböző időszakban is volt a Fradi vezetőedzője, később a magyar válogatott szakmai stábjának is tagja volt.

Korábban írtuk