A hírt családja a közösségi médiában közölte. Hozzátették: az elhunyt „közel egy évig bátran küzdött egy súlyos betegséggel”, és pénteken „családja szerető körében távozott”.

Hirdetés

Fitos 1978-ban Zalaegerszegen kezdte meg felnőtt karrierjét, majd a Haladásban vált ismert játékossá, a szombathelyieknél 1980 és 1985 között szerepelt. Útja a korszak sikercsapatához, a Bp. Honvédhoz vezetett, amellyel a nyolcvanas évek második felében háromszor lett bajnok, egyszer pedig kupadöntőt játszhatott. A kispesti időszak után Görögországban légióskodott (Panathinaikosz, Panioniosz), majd rövid ideig az Újpestben, illetve alsóbb osztályban futballozott. Később éveken át edzőként dolgozott.

A válogatottban 1985 és 1989 között 12 alkalommal szerepelt.

Korábban írtuk