Fotó: MTI/Rosta Tibor
Hirdetés

Szokol Lajos újságíróknak elmondta, a szegedi atléták több évtizedes álma vált azzal valóra, hogy elkészült a nyolcsávos, rekortán borítású, világítással rendelkező modern pálya.

Az új létesítmény alkalmas valamennyi pályaatlétikai, dobó- és ugrószám művelésére. Kialakítottak egy diszkosz- és egy kalapácsvető dobópályát, egy füvesített gerelyhajító nekifutót és két súlylökőpályát is. A diszkosz- és kalapácsvetés művelésére már hosszú évek óta nem volt lehetőség a városban, mert hiányzott az ehhez szükséges dobóketrec – közölte a szakember.

Az SZVSE négy – atlétikai, tájfutó, birkózó és labdarúgó – szakosztályának sportolói fő vagy kiegészítő edzéseiken használják az új pályát, amely nyitva áll a város valamennyi atlétikai egyesülete előtt – mondta az elnök. Hozzátette, a létesítmény kapacitása lehetővé teszi, hogy más sportágak művelői – az alapozási időszakban a többi közt a kajak-kenusok – is edzzenek itt.

Szokol Lajos fontosnak tartja, hogy a diáksport előtt is új lehetőségeket nyit a modern létesítmény, a gyerekek teljesen más körülmények között ismerkedhetnek meg az atlétikai alapjaival, mint a korábbi salakos pályán. Bízik abban, hogy így nőni fog a sportágat választók száma is.

Korábban írtuk

Bartók Csaba, a Fidesz helyi elnöke azt mondta, a sportberuházás 550 millió forintból, a Modern Városok Program keretében valósult meg. A tervek szerint legkésőbb 2022-ig felújítják a pálya melletti kiszolgálóépületet, valamint kisebb sportcsarnokot is.