Az MTVA sajtóirodájának pénteki közleménye szerint a Giro május 6-i, 7-i és 8-i első három szakaszának élő közvetítése után május 11. és 15. között a Tour de Hongrie összes etapját élőben sugározzák.

Hirdetés

A Giro első napján 195 kilométeren keresztül Budapestről Székesfehérvár és Esztergom érintésével Visegrádra teker a mezőny, majd a második napon rövid, mindössze 9,2 kilométeres sprintszakaszon a Hősök terétől a Budai Várban lévő Szentháromság térig haladnak a kerékpározók, míg a magyarországi rész utolsó napján Kaposvártól Balatonfüredig 201 kilométert tesznek meg a versenyzők.

A Tour de Hongrie-n május 11-től 15-ig összesen 905 kilométer vár a mezőnyre, Csákvárról indulva a Kékestetőig. Mind közül az ötödik szakasz a legnehezebb, a csaknem 184 kilométeres távon három 300 métert meghaladó emelkedőt kell teljesíteniük a versenyzőknek.

„Az M4 Sport a csatorna indulása óta elkötelezett híve az országúti kerekpársportnak. Söprögető Kocsi című podcastunk mellett évről évre fontos számunkra, hogy az ország legnagyobb körversenyét, a Tour de Hongrie-t is megmutassuk a nézőknek. Ezért is nagyon izgatottak vagyunk, hogy idén először az összes szakaszt, a rajttól a célig élőben közvetíthetjük” – mondta Székely Dávid, az M4 Sport csatornaigazgatója.

„Jó visszanézni arra a folyamatra, ahogy közösen fejlődtünk minden évben a versennyel. Először összefoglalókat mutattunk be a körversenyről, ezt követően az egyes szakaszokról készítettünk élő közvetítést, és idén először látható végig élőben a Tour de Hongrie összes szakasza” – tette hozzá.

A közlemény szerint a Giro d’Italia és a Tour de Hongrie közvetítése túlmutat a sporteseményeken: tíz napon át nemcsak izgalmas versenyt láthatnak a nézők, hanem szinte egész Magyarországot bejárhatják az M4 Sport közvetítései által.

A világ 200 országában több százmillió néző által követett nagy hagyományú olasz körversenyen három magyar kerékpáros áll rajthoz.

Korábban írtuk

A Giro d’Italia közvetítései az M4 Sporton:

05.06., péntek:

12:20 Giro d’Italia Grande Partenza 

05.07., szombat:

14:00 Giro d’Italia egyéni időfutam 

05.08., vasárnap:

12:30 Giro d’Italia 3. szakasz