Fotó: MTI (archív, szerk.)
Hirdetés

Az ukránok csütörtökön délelőtt már játszottak egy mérkőzést, 3-1-re megverték a luxemburgiakat, így léphettek asztalhoz délután a legjobb nyolc között a harmadik kiemeltként egyből a negyeddöntőben kezdő magyarok ellen.

„Számítottunk rá, hogy az első fordulóból őket kapjuk, elvégre a legutóbbi világbajnokságon nyolc között voltak. Készültünk is rájuk, de azért délelőtt kijöttem megnézni a luxemburgiak elleni meccsüket” – mondta később az MTI-nek Bátorfi Zoltán szövetségi kapitány.

A nyitó páros meccset aztán az elvesztett első szett után simán hozta a Pergel Szandra, Madarász Dóra duó, majd jött Póta Georgina és a tavalyi Európa-bajnokságon egyesben ezüstérmes Margarita Peszocka meccse.

Ez igencsak fordulatos csatát hozott. Póta elvesztette az első játszmát, és a másodikban is 6-4-es hátrányban volt, amikor Bátorfi időt kért. Ez használt, jött a fordítás, majd azonban az ellenfél egyenlíteni tudott. A döntő szettben is végig szoros küzdelmet láthatott a közönség – Póta 7-3-ra vezetett, Peszocka innen egyenlített -, de a végén ismét a kétszeres Eb-győztes magyarnak jött ki jobban a lépés.

A 2-0-s vezetés birtokában Madarász a védekező stílusú Ganna Gaponovával nézett farkasszemet, és rendkívül sima győzelmet aratott, megszerezve ezzel a továbbjutáshoz szükséges sikert.

„Az első szett ugyan elment a páros mérkőzésen, mert a lányok nem nagyon érezték még a ritmust, főleg Dóri, akinek ez volt az első mérkőzése itt Minszkben. Utána azonban meggyőző játékkal megadták az alaphangot az összecsapásnak” – értékelt az MTI érdeklődésére a szövetségi kapitány. – „A kulcsmérkőzés Gina és Peszocka meccse volt, ha az véletlenül elmegy, akkor nagyon nyílttá vált volna a párharc. Dóri aztán Gaponova ellen is teljesen meggyőző teljesítményt nyújtott, ezen egy kicsit meg is lepődtem, hiszen a legutóbbi csapat-vb-n kikapott tőle.”

Pénteken délelőtt a második helyen kiemelt románok következnek az elődöntőben.

„A románok ellen nagyon nehéz lesz, ők és a német csapat szerintem kicsit kiemelkednek a mezőnyből. De ebben az olimpiai lebonyolítási formában bármi megtörténhet. Ők az esélyesek, de mindent meg fogunk ellenük próbálni” – mondta Bátorfi Zoltán.

A sportági versenyeket a minszki Olimpiai Tenisz Központban kialakított helyszínen rendezik.