Hirdetés

A Magyar Snowboard Szövetség hétfőn jelentette be, hogy a Nemzetközi Sí Szövetség (FIS) megerősítette a 17 éves sportoló pekingi részvételi jogát. Kozuback a félcső versenyszámban indulhat majd a téli játékokon, és ő az első magyar hódeszkás, aki kijutott az olimpiára.

A hazai sportági szövetség emlékeztetett rá, hogy Kozuback csak tavaly decemberben kezdhette meg a kvalifikációs versenyeket, de a rendelkezésére álló rövid idő alatt is össze tudta gyűjteni az ötkarikás részvételhez szükséges világranglista pontokat.

Kozuback Magyarország 12. kvótáját szerezte meg a pekingi játékokra. A férfiaknál magyar részről Fricz Botondnak lett volna esélye a pekingi szereplésre, ő azonban sérülése és koronavírus-fertőzése miatt nem tudta megszerezni a szükséges pontokat.

Kozuback Kamilla Calgaryban született, édesanyja magyar, édesapja kanadai. A sportoló gyermekkora óta hódeszkázik, s amint azt a magyar szövetség közölte, a nyarakat Magyarországon, a nagyszüleinél töltötte, később ő maga kérte, hogy magyar színekben kezdhesse meg felnőtt sportpályafutását.

Kozuback elmondta, a koronavírus-járvány miatt immár két éve nem tudta meglátogatni Magyarországon élő idős nagymamáját és rokonait. „Arra gondoltam, ha magyar színekben versenyeznék, az egy gesztus lenne feléjük, amivel kifejezem a szeretetemet” – mondta a sportoló.

Kozuback Kamilla fő versenyszámai a slopestlye és a big air, ugyanakkor ő az egyetlen magyar hódeszkás, aki félcsőben is versenyez. A tavaly decemberben rendezett calgary-i világkupán a zsűri neki ítélte a kvalifikáció legszebb korláttrükkjének járó elismerést – írta a Magyar Snowboard Szövetség.

„Alapvetően a félcső elkülönül a másik kettőtől, de nálam már a kezdetektől úgy alakult, hogy mind a háromban kipróbáltam magam. A big air és a slopestyle a kedvenceim, de félcsőben versenyezni is jó érzés, igazi szórakozás” – idézte a hazai szövetség közleménye Kozubackot, aki részt vett a 2020-as ifjúsági téli olimpián.

A magyar sportolók közül hét – 5 férfi és 2 nő – rövidpályás gyorskorcsolyázó, egy műkorcsolyázó páros, valamint egy-egy férfi és női sífutó szerzett a hódeszkás induló előtt olimpiai kvótát.

Korábban írtuk