Hirdetés

A versenyzők hat látványos utcai sportágban – 3×3 kosárlabdában, BMX freestyle-ban, breaktáncban, parkourban, inline-görkorcsolyában és repülő korong freestyle-ban – mérik össze tudásukat.

A 3×3 kosárlabda a jövő évi tokiói nyári játékokon szerepel először az olimpiai programban, breaktáncban pedig először a 2024-es párizsi ötkarikás eseményen oszthatnak érmeket. Az eseményen jelen lesz a világ legjobb hat versenyzője.

Magyarok szinte minden sportágban indulnak a WUG-on. A 3×3 kosárlabda eseménye egyben az egész éves FIBA Nations League döntője, a magyar lányok csoportgyőztesként érkeznek és nem titkoltan céljuk a dobogó legmagasabb fokára állni.

A WUG a sport mellett zenei fesztivál is, olyan hazai és külföldi sztárfellépőkkel, mint a Follow The Flow, az USNK, a Hősök, vagy a Cloud9+. Szombaton lép fel a Chase&Status, vasárnap pedig a világsztár rapper, Talib Kweli szerepel a zenei színpadon.

Az esemény kezdetén az ország számos pontjáról érkezett több mint ezer általános és középiskolás tanuló rendhagyó testnevelésórán vett részt.

A WUG a világ sporteseményei sorában az elsők között reagál a változó világra, a Z-generáció szokásaira, ízlésére és kultúrájára. Missziója, hogy a fiatal közönséget megszólítva megteremtse a sport, a tehetséggondozás és a művészetek egységét.

A világ első World Urban Games rendezvényének a csepeli behajtónál fekvő Régi-Nagyvásártelep és környéke ad otthont. Az évtizedek óta elhagyatott és elhanyagolt terület rendezése a nyár elején indult, ennek keretében sor került az építési törmelékek és közel tíz tonna háztartási hulladék elszállítására, valamint a versenypályák, lelátók és színpadok felépítésére.

A terület kialakítása során kiemelt figyelmet fordítottak a szervezők a természettel való összhangra. A sportolóknak, edzőknek, kísérőiknek és a szervező személyzetnek minden ételt újrahasznosított szalvétával szolgálnak fel, az italokat pedig újrahasznosítható papírpohárból fogyasztják.

A WUG az UNICEF-fel együttműködve sok kis- és nagyiskolásnak is segít, hogy kijussanak a rendezvényre, találkozhassanak a világ legjobb utcai és extrém sportolóival, testközelből láthassák a legmenőbb trükkjeiket, szurkoljanak nekik, majd akár ők maguk is kipróbálhassák, mely sportág áll hozzájuk a legközelebb. A fiatalok 46 ország több száz sportolójának tudását csodálhatják meg a három nap alatt, amikor is összesen 22 versenynek ad otthont a rendezvény, és mindkét nem sportolói azonos számban képviseltethetik magukat.

A világon egyedülálló módon a férfiak és nők minden sportkategóriában azonos összegű pénzdíjban részesülnek.

További információkat és részleteket erre a linkre kattintva találhatnak.