Fotó: MTI, illusztráció
Fotó: MTI (archív)
Hirdetés

Olimpiai versenyszámban indul a riói ötkarikás játékokat megjárt három magyar evezős, Pétervári-Molnár Bendegúz (egypár), valamint Juhász Adrián és Simon Béla (kettes). A két egység felkészülését tavasszal megtörte, hogy áprilisban a magyar szövetség legfőbb szakmai vezetése új egységeket állított össze – Pétervári-Molnár és Juhász kétpárban próbálkozott a plovdivi világkupán -, majd egy hónappal később ismét a változás mellett döntött, és visszatért az eredeti felálláshoz.

Szierer János szövetségi kapitány a célkitűzésekkel kapcsolatban az MTI-nek elárulta: a B döntőbe várja a két egységet.

„Elégedett lennék, ha a B döntőben egypárunk annak elején, a kettes pedig a közepén végezne” – mondta a szakember. Kifejtette: a tavasszal történtek ismeretében ez mindenképpen biztató lépés lenne egy jó világbajnoki szereplés irányába.

A legjobb formában lévő magyar evezős, Galambos Péter ezúttal is az olimpia műsorán nem szereplő könnyűsúlyú egypárban próbálkozik.

„Galambostól ezúttal is érmet remélünk, és jó lenne, ha az minél fényesebbre sikerülne” – emelte ki Szierer.

A versenyszám meghatározó, 32 éves magyar evezősének a felnőttek mezőnyében a világbajnokságról már van két ezüst- (2012, 2016) és két bronzérme (2010, 2013), Eb-ről második helyezése (2017), de győznie még nem sikerült nagy világversenyen.

A négy magyar versenyző szerdán, kis csúszással érkezett meg az Eb helyszínére: bár délelőttre tervezték az indulást, csak egy délutáni repülőgéppel tudtak elutazni Budapestről. Így csak 21 órakor foglalták el a szállásukat, ezért a megérkezés napján szokásos átmozgató edzésük elmaradt.

A szövetségi kapitány elmondta: szerdán egész nap szakadt az eső Svájcban, így a pálya környékén bokáig járnak a sárban. Az előrejelzések szerint azonban csapadékmentes napoknak néznek elébe, de akkor sincs tragédia, ha nem így történik, hiszen szabadtéri sportágként hozzászoktak a nehezebb körülményekhez.

A luzerni Eb-n 17 versenyszámban hirdetnek győztest. A kontinensviadalon 36 ország közel 600 versenyzője indul. A britek és a németek csak egy versenyszámot hagynak ki, a hollandok és az olaszok kettőt. Az 51 fős brit csapat a legnépesebb az Eb-n, a hollandok 49, a németek 45, az olaszok 41 evezőst neveztek.

Az idei év fő eseménye az augusztus végi olimpiai kvalifikációs világbajnokság lesz Linzben, ahol a tokiói helyek többsége gazdára talál.