Fetter Erik a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny Budapest és Visegrád közötti 195 kilométeres nyitóetap befutóján Visegrádon 2022. május 6-án. MTI/Mohai Balázs
Hirdetés

Kaposvár központja zsúfolásig megtelt az olasz körverseny utolsó magyarországi szakaszának tiszteletére, a fővárosból éppúgy érkeztek szurkolók, mint például Pécsről. Az időjárás is kegyes volt a rendezőkhöz: másfél órával a rajt előtt még szemerkélt az eső, ám épp időben elállt az aláírási ceremónia megkezdésére. A legnagyobb ováció természetesen a három magyar résztvevőt köszöntötte, de a sztárok közül nagy tapsot kapott a kétszeres Giro-győztes olasz Vincenzo Nibali és a 2018-as világbajnok spanyol Alejandro Valverde is.

„Nem találom a szavakat, egyszerűen nem tudok mit mondani, napról napra azt mondom, hogy ez hihetetlen, ennél jobb nem lehet, és aztán mégis ráraknak a szurkolók egy lapáttal. Élvezni szeretném ezt az utolsó hazai etapot, amit eddig kaptunk Magyarországtól, az hihetetlen, soha nem fogjuk elfelejteni” – emelte ki Fetter Erik. Az EOLO-Kometa kerékpárosa az MTI kérdésére elmondta: nem tervez szökést, a mezőnyben szeretné kiélvezni az utolsó hazai kilométereket, a hajrában pedig Vincenzo Albanesét fogja segíteni. Kitért arra is, hogy előre megnézték a hajrában a kanyarokat, járdaszigeteket, de minden városban figyelniük kell.

Peák Barnabás és az Intermarché-Wanty-Gobert Matériaux egyértelműen a Gent-Wevelgem eritreai bajnokát, Biniam Girmayt segíti majd.

„Azért ez egy hosszú verseny még, csak most kezdtük el és sok szakasz van, ami a mainál jobban fekszik neki. Ő dönti el a végjátékban, hogy olyan lábai vannak, hogy elszakítja a láncot, vagy inkább őrizzük meg az erőnket egy másik napra” – hangsúlyozta Peák.

Korábban írtuk

„Mindenkitől azt hallom, hogy az elmúlt évek legjobb Nagy Rajtját rendezzük meg. Hajrá, magyarok!” – mondta Valter Attila (Groupama-FDJ) a szakasz előtti aláírás során a színpadon.

Csapattársa, Arnaud Démare elárulta: nagyon izgatott és várta már az első igazi sprintbefutót ígérő etapot.

Egy másik sprinter, a pénteki nyitószakasz visegrádi hajrájában bukó Caleb Ewan (Lotto-Soudal) egész bal lába és bal könyöke be volt kötve. Ennek ellenére az M4 Sportnak azt mondta, csak a bőre zúzódott le, így teljesen jó állapotban várja a mezőnyhajrát.

A 2019-es győztes és a végső siker egyik legnagyobb esélyesének tartott ecuadori Richard Carapaz (Ineos Grenadiers) a vegyes zónában azt mondta: szinte teljesen sík a szakasz, így komolyabb céljuk nincs, szeretnének meghúzódni a mezőnyben. Rámutatott ugyanakkor: végig észnél kell lenni, hiszen akármikor történhetnek váratlan események.