Suba Róbert ezüstérmet szerzett a parakajakosok KL1-es kategóriájának csütörtöki döntőjében a riói paralimpián. A többi magyar közül Varga Katalin (KL2) ötödik, Váczi Anita (KL1) hatodik, Rozbora András (KL2) hetedik lett.

Fotó: MTI, Koszticsák Szilárd



A Bajai Vízisport Egyesület 36 éves versenyzője, Suba már szerdán is remek teljesítményt nyújtott, az előfutamból második helyével egyből a fináléba került, azaz a középfutamban már nem kellett vízre szállnia.
    
A festői Rodrigo de Freitas Lagúna az augusztusi olimpián sok sikert, aranyérmeket hozott a magyaroknak, és Subának is az volt a célja, hogy éremmel távozzon erről a pályáról.
    
A legjobb nyolc versengésében egy-egy argentin, lengyel, brazil, brit, francia, kínai és ausztrál volt a hármas pályán rajtoló magyar ellenfele. Suba nem kezdett igazán jól, de a táv felénél már az élmezőnyben lapátolt. A legjobban a lengyel Jakub Tokarz rajtolt, aki aztán végig meg is tartotta előnyét. A magyar kajakos a franciával és a brittel volt nagy versenyben, de végül sikerült őket megelőznie, s így másodikként ért célba.
    
„Nagyon örülök az ezüstéremnek, bár nagyon kevésen múlt az első hely, 45 ezreden” – értékelte versenyét a magyar parakajakos. „A bemelegítés után kezdett felerősödni az oldalszél, ez instabillá tette a hajót. Ráadásul az argentin versenyző kijött a rajtgépből, én pedig túl sokat voltam a rajtban, elfújt a szél, kellett korrigálnom, hogy egyenesben tartsam a hajót és ez meghosszabbította a reakcióidőt a rajtnál. Rosszul kezdtem, utána egy jó erős iramot mentem, ha 210 méter lett volna a pálya, akkor behoztam volna a lengyelt, de ez van, örülök az ezüstnek.”
    
Suba Róbert hozzátette: folytatja a versenyzést, szeretne ott lenni Tokióban is, és aranyérmet szerezni a japán fővárosban.
    
Suba fiatalon több sportágat is kipróbált, majd 19 évesen, többéves ejtőernyős tapasztalattal, több tucat ugrást követően egy „rendellenes nyitás” következtében 1500 méter magasról lezuhant és gerincsérülést szenvedett. Azóta kerekesszékben él, de már a baleset után,  a kórházban tovább folytatta a sportolást, a kajak-kenut néhány éve kezdte el. 
    
A parakajak most debütált a paralimpián, a sportolók minden számban 200 métert lapátolnak.
    
Ugyanebben a kategóriában – a legsérültebbeknél, KL1-ben – Váczi Anita hatodik lett a nők versenyében, míg KL2-ben Varga Katalin az ötödik, Rozbora András pedig a hetedik helyen ért célba.
    
„Titkon reménykedtünk Robi éremszerzésében, a felkészülése remekül sikerült” – mondta az MTI-nek Weisz Róbert, a paraszakág vezetője. „Az egész csapattal nagyon elégedett vagyok. Már az nagy dolog volt, hogy négy versenyzővel tudtunk itt lenni. Közülük hárman pontszerzők lettek, és Rozbora András is alig maradt le a hatodik helyről.”
    
Utóbbi sportolóval kapcsolatban a szakember hangsúlyozta: két éve világbajnok volt, aztán  más kategóriába került, sokkal kevésbé sérültek közé, de ő nem tört össze, kőkeményen dolgozott tovább, és kiharcolta a paralimpiai indulás jogát, ami példaértékű.    
    
Az idei moszkvai Európa-bajnokság kétszeres aranyérmese, Suba Róbert a  magyar küldöttség 11. érmét szerezte Rióban, öt bronz mellett ez a hatodik  ezüst.


    
Eredmények:
férfiak:
KL1:
1. Jakub Tokarz (Lengyelország) 51.084 mp
2. SUBA RÓBERT 51.129  
3. Ian Marsden (Nagy-Britannia) 51.220 

KL2
1. Curtis McGrath (Ausztrália) 42.190 mp
2. Markus Swoboda (Ausztria) 43.726
3. Nick Beighton (Nagy-Britannia) 44.936
…7. ROZBORA ANDRÁS 47.893 

nők:
KL1:
1. Jeanette Chippington (Nagy-Britannia) 58.760 mp
2. Edina Müller (Németország) 58.874
3. Kamila Kubas (Lengyelország) 1:00.232
…6. VÁCZI ANITA 1:03.688  

KL2:
1. Emma Wiggs (Nagy-Britannia) 53.288  
2. Natalja Lagutenko (Ukrajna) 55.599
3. Susan Seipel (Ausztrália) 56.796
…5. VARGA KATALIN 59.226

(Forrás és fotók: MTI)