Fotó: MTI/Illyés Tibor, illusztráció
Hirdetés

A Theodorán Alexandra, Papp Klaudia, Goree Cyesha, Medgyessy Dóra alkotta csapat korábban három győzelemmel és egy vereséggel zárta a csoportkört, és egyetlen kudarcát a kínaiak ellen szenvedte el Hollandiában: csütörtökön 21-11-re kikapott az első helyen kiemelt ellenfelétől.

„Olyan szempontból bennünk van még az a meccs, hogy tisztában vagyunk vele: nagyon rosszul játszottunk” – nyilatkozta a wbasket.hu szaklapnak a döntő előtt Károlyi Andrea szövetségi kapitány. „Nem azt a játékot játszottuk, amit szerettünk volna, hanem amit Kína hagyott nekünk. Tanulva a hibáinkból, ezt még egyszer nem engedhetjük meg. Ugyanazzal a koncentrációval kell nekiállni, ahogy tették azt a lányok a spanyol és most a francia meccsen” – tette hozzá, majd kitért arra, hogy miként telt el az elődöntő és a finálé közötti három óra. „Ez a várakozás a 3×3 sajátja. Főleg így, hogy a szálloda nem a pálya mellett van, hanem egy hosszabb buszútra. Kávézunk, beszélgetünk, pihennek a lányok. Utána videózunk egyet és kezdjük az egészet elölről” – mondta a szakvezető.

A fináléban ismét a kínaiak voltak fölényben, 7-0-lal kezdtek, aztán a magyarok Medgyessy közeli találatával 10-5-re feljöttek a mérkőzés derekán. Ennél közelebb nem tudott zárkózni a válogatott, hamarosan 13-6 állt az eredményjelzőn, majd 13-7-nél időt kért a nemzeti csapat. Két perccel a vége előtt, 13-9-nél még megcsillant a remény, de egy kétpontos kínai kosár gyakorlatilag eldöntötte a találkozót. Az első helyen kiemelt ellenfél veretlenül nyerte meg a vb-t.

„Nem ez volt a legjobb meccsünk, de nagyon örülünk az ezüstnek is. Köszönjük a bíztatást!” – mondta az összecsapás után mosolyogva Medgyessy Dóra.

Károlyi Andrea együttese – amely tavaly a manilai vb-n nyolcadik lett – érmesként részt vehet a jövő májusi, húszcsapatos olimpiai selejtezőn. A tokiói játékokra emellett a november 1-jei világranglista első három helyezettje automatikusan kvótát szerez.

A 3×3-as kosárlabdában – amely új számként szerepel a 2020-as olimpia műsorán – tíz percig vagy 21 pontig tart a mérkőzés, amelyet egy palánkra vívnak a háromfős (egy cserelehetőséggel rendelkező) csapatok. Minden dobás egy pontot ér, kivéve a körgyűrűn kívülieket, amelyekért két pont jár. A meccsenkénti egy időkérésnél csak a játékosok lehetnek jelen, a szövetségi kapitány nem.

Eredmények:
döntő:
Kína-Magyarország 19-13

a 3. helyért:
Franciaország-Ausztrália 21-9