Fotó: MTI/Kovács Tamás
Hirdetés

Nagyszerű hangulat várta a csapatokat a Groupama Arénában, s mindkét együttes harcosan kezdte az Eb-selejtezőt, jellemző, hogy a 12. percben már a második sárgát mutatta fel a játékvezető, előbb Szoboszlai, majd a másik oldalon Satka kapott lapot. Ami a játékot illeti, bár a szlovákok sem futballoztak veszélytelenül, az igazi helyzetei a mieinknek voltak – a meccs elején Kleinheisler próbálkozásában ugyan még nem volt erő, ám a 16. percben Szoboszlai Dominik, majd a 25. percben Szalai lövése után is nagyot kellett védenie Dubravkának.

A biztató első félóra után azonban jött a bosszúság: Lovrencsics Gergőt sérülés miatt kellett lecserélni – a Fradi védője valószínűleg izomhúzódást szenvedett –, majd a feljavuló szlovákok a vezetést is megszerezték: a 40. percben Hamsík beadása után Baráth és az egyébként lesen álló Bozeník harcolt a labdáért, ami visszakerült Mak elé, ő pedig nem hibázott, hat méterről a kapuba lőtt…

A második félidő magyar szempontból jól kezdődött: az 50. percben 19 méterről, kissé balról jöhettünk szabadrúgással, a fiatal Szoboszlai Dominik pedig gyönyörűen a csavart a jobb felső sarokba. Ám nem sokáig örülhettünk, az 56. percben Lobotka játszott Bozeníkhez – ez nem volt les, Bese sajnos beragadt –, aki Baráth mellett átvette a labdát, majd jó 16 méterről a kapuba lőtt.

A hátralévő időben a mieink mentek előre becsülettel, de talán éppen a túlzott bizonyítási vágy miatt bosszantó hibák is csúsztak a játékba. A szlovákok pedig láthatóan egyre inkább túlléptek a pár napja Horvátországtól elszenvedett 4-0-s vereségen, nem látszott rajtuk bizonytalanság, rutinosan igyekeztek tördelni a játékot, ha pedig náluk volt, jól tartották meg a labdát. Az sem kedvezett, hogy spanyol bíró a mieinknek jóval lelkesebben osztogatta a lapokat – hat magyar játékos is besárgult –, így a kiállítástól tartva Dzsudzsákék nem is nagyon mertek odalépni az ellenfélnek.

Győzelem esetén a csoport első helyére kerültünk volna, hiszen a horvátok meglepetésre döntetlent játszottak Azerbajdzsánban, így viszont visszacsúsztunk a harmadik helyre, a 10 pontos Horvátország és a hozzánk hasonlóan 9 pontos Szlovákia mögé. Ez azt jelenti, hogy a folytatásban mindenképp bravúr kell, hogy kijussunk a 2020-as kontinensviadalra.


Labdarúgó Eb-selejtező, E csoport, 6. játéknap:
Magyarország-Szlovákia 2-1 (0-1)
Groupama Aréna, 22 ezer néző, v.: Antonio Mateu Lahoz (spanyol)
gólszerzők: Szoboszlai (50.), illetve Mak (40.), Bozeník (56.)
piros lap: Baráth (a lefújás után)
sárga lap: Szoboszlai (6.), Dzsudzsák (19.), Szalai (53.), Baráth (54.), Nagy Á. (59.), Pátkai (69.), illetve Satka (12.), Vavro (41.)

Magyarország: Gulácsi Péter – Lovrencsics Gergő (Bese Barnabás, 30.), Willi Orbán, Baráth Botond, Kádár Tamás – Kleinheisler László (Holender Filip, 85.), Nagy Ádám (Pátkai Máté, 65.) – Dzsudzsák Balázs, Szoboszlai Dominik, Sallai Roland – Szalai Ádám
Szlovákia: Martin Dubravka – Lubomir Satka, Denis Vavro, Milan Skriniar, David Hancko – Juraj Kucka (Jan Gregus, 86.), Stanislav Lobotka, Marek Hamsík – Albert Rusnak, Robert Bozeník (Michal Duris, 77.), Robert Mak (Lukas Haraslín, 86.)