Fotó: MTI/EPA/Andy Rain
Hirdetés

A visszavonulását múlt csütörtökön bejelentő, 20-szoros Grand Slam-győztes svájci klasszis saját kérésére 22-szeres GS-bajnok spanyol riválisa oldalán búcsúzott az élsporttól. Federerék 43 perc alatt nyerték az első szettet a Jack Sock, Frances Tiafoe kettős ellen, majd tie-breakben egyenlített az amerikai duó. A döntő rövidítésben mérkőzéslabdája is volt Federernek és Nadalnak, ám a búcsúzó 41 esztendős svájci játékos adogatásánál ezt hárítani tudta a világválogatott párosa, amely az utolsó három pontot megnyerve végül 2 óra 16 perc elteltével győzött.

A londoni O2 Arena közönsége és valamennyi résztvevő a könnyeivel küzdő Federert ünnepelte. A világsztár 1998 óta tartó profi karrierje alatt 103 ATP-tornán diadalmaskodott, a Grand Slam-tornák közül az Australian Openen hatszor, a Roland Garroson egyszer, Wimbledonban nyolcszor, míg a US Openen ötször nyert, húsz GS-sikerével harmadik a férfiak örökrangsorában Nadal és a 21-nél tartó szerb Novak Djokovic mögött. Párosban a 2008-as pekingi olimpián aranyérmet nyert, négy évvel később Londonban egyesben ezüstérmes lett. A világranglistát 310 héten át vezette, egy alkalommal 237 héten át megszakítás nélkül, és ötször zárt évet a rangsor élén.

„Úgy éreztem, ez egy ünnep, és pontosan ezt is akartam” – mondta a pályán készített interjúban Federer, akinek többször is elcsuklott a hangja a Jim Courierrel zajló beszélgetés során.

„Tökéletes utazás volt. Pontosan ugyanígy végigcsinálnám még egyszer. Boldog vagyok, nem szomorú.” – fogalmazott a pályafutásáról a svájci teniszező.

Korábban írtuk

A Laver Kupán az első napi mérkőzések 1, a szombatiak 2, a vasárnapiak pedig 3 pontot érnek. Az a csapat győz, amelyik előbb eléri a 13 pontot.

Eredmények:

Európa-Világválogatott 2-2 – állás az első nap után

Roger Federer, Rafael Nadal (svájci, spanyol)-Jack Sock, Frances Tiafoe (amerikai) 6:4, 6:7 (2-7), 9-11 – döntő rövidítés

korábban közölt eredmények:

Andy Murray (brit)-Alex de Minaur (ausztrál) 7:5, 3:6, 7-10 – döntő rövidítés

Casper Ruud (norvég)-Jack Sock (amerikai) 6:4, 5:7, 10-7 – döntő rövidítés

Sztefanosz Cicipasz (görög)-Diego Schwartzman (argentin) 6:2, 6:1