Hirdetés

A tokiói nemzeti stadion komoly kálvárián ment keresztül, de ha minden jól megy, idén végre átadják a 2012-ben indított projektet – írja cikkében a Portfolio, amely ismerteti a japán aréna fordulatokban bővelkedő történetét. A tokiói stadion terveit többször is módosítani kellett, az első elképzelések alapján ugyanis a kivitelezés költsége több mint a duplája lett volna az eredetileg tervezett kiadásoknak. Végül a munkálatokat 2016-ban tudták elkezdeni és idén novemberben érhetnek véget – csakúgy, mint a Puskás Aréna esetében.

„Bár egyszerűnek tűnhet, mégis kicsit nyakatekert dolog két stadion költségvetésének összehasonlítása úgy, hogy nem ismerjük az összes paramétert, ami azonban adottságnak tűnik, az az, hogy míg a japán stadion egy ülőhelye 16 ezer euróba kerül (1,1 milliárd euró a teljes költség a 68 ezer férőhelyre), addig a Puskásban az egy ülőhelyre vetített költség 7 ezer euró (465 millió eurós építési költséggel a 67 ezer férőhelyre). Vagyis ha nem lesz legalább kétszer olyan high-tech és egyéb területen is jobb minőségű építménye a japánoknak, akkor a vízilabda és a kajak-kenu mellett még ebben is jobbak vagyunk náluk” – összegzi számításait a gazdasági portál.

A teljes cikk ide kattintva olvasható.