Fotó: ShutterStock.com/FRANCESCO PANUNZIO (archív)
Hirdetés

A világranglistán 39. magyar játékos a rangsorban 112. osztrák Dennis Novakkal találkozott kedden este, s a lehető legrosszabbul kezdett, ugyanis az első három játékot elvesztette, így riválisa 3:0-ra, majd 4:1-re is vezetett. A nyíregyházi teniszező aztán javuló formát mutatott, 3:5-nél visszavette elbukott adogatójátékát, a szett rövidítését pedig 7-4-re nyerte.

A játszmagyőzelem után Fucsovics lendületben maradt, 2:1-nél elnyerte Novak adogatását, majd a folytatásban már pontot sem vesztett saját szerváinál, 5:2-nél pedig fogadóként is simán nyerte meg a diadalhoz szükséges játékot.

Fucsovics Mártonra a folytatásban lényegesen nehezebb feladat vár, ugyanis a 16 között a negyedik kiemelt spanyol Roberto Bautista-Aguttal találkozik.

Korábban írtuk