Több mint sportesemény, infrastrukturális és városfejlesztési projekt
Gyulay Zsolt: Az olimpia ügye egyesítheti a nemzetet
Tájékozódás, felmérés, párbeszéd – három kulcsszó a budapesti olimpiarendezéssel kapcsolatban. Két éven keresztül ugyanis ez a folyamat a meghatározó. Hatalmas az érdeklődés szinte a világ minden pontjáról, hiszen az olimpia már túlmutat egy multisporteseményen, városfejlesztési szempontból óriási lehetőségeket rejt magában. A Magyar Olimpiai Bizottság elnökével, Gyulay Zsolttal arról beszéltünk, milyen szakaszokból áll a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal való párbeszédfolyamat, mi szólhat a magyarok mellett, és a társadalmi megosztottság helyett hogyan lehet nemzetegyesítő, közös cél az olimpia.– Tavaly egyre többször és intenzívebben merült fel az olimpiarendezés gondolata, minden alkalommal éles vitát váltva ki, főleg a félinformációk, a félretájékoztatás, illetve leginkább talán a tájékozatlanság miatt. Októberben azonban történt egy kedvező fordulat, az olimpiai család partnerséget javasolt a magyar fővárosnak, közös tájékozódásra és döntés-előkészítő együttműködésre kérte Budapest Főváros Önkormányzatát. Eljutottak odáig, hogy elindult egy érdemi párbeszéd, gondolkodás talán ellenzéki oldalról is, Karácsony Gergely főpolgármester kijelentette, feltételekkel, de támogatna egy esetleges olimpiát. Önmagában sikernek könyvelhető el a nyitottság?
– Örülök, hogy egyáltalán eljutottunk odáig, hogy beszélhetünk róla, mert a rengeteg félinformáció félreviszi az ügyet. Az elején tisztáznom kell az állandó félreértések miatt: a pályáztatás megszűnt – a Nemzetközi Olimpiai Bizottság 2019-ben eltörölte. Tehát sem Budapest, sem más város nem tud pályázni az olimpiarendezésre! Helyette több szakaszból álló párbeszédfolyamat során lehet eljutni a rendezés lehetőségéig. Az első szakaszt nevezik tájékozódási folyamatnak, amely jelenleg nagyon sok ország – köztük Magyarország – részvételével zajlik. Itt hangsúlyoznám, a tájékozódás nem vonatkozik konkrét időpontra és nem jár kötelezettségvállalással, jelentkezéssel, hanem mindössze érdeklődéssel, valós tájékozódással. Ilyen formában, amit a Magyar Olimpiai Bizottság kezdeményezett, az a főváros párbeszédfolyamatba való behívása, amit a főváros nagyon helyesen el is fogadott. Ez a fajta tájékozódási folyamat két-három évet vesz igénybe. A tájékozódás eredményéről 2026 végéig készül majd egy nyilvános jelentés.
– Mekkora érdeklődést tapasztalnak az első szakaszban?
– A legközelebbi szabad olimpiai időpontra, 2036-ra és 2040-re szemmel láthatóan hatalmas az érdeklődés, tudomásunk szerint több mint tíz nemzet kapcsolódott be a folyamatba. Nagyon nagy különbség a rendezéssel kapcsolatban, hogy míg korábban a rendező város vagy ország alkalmazkodott a Nemzetközi Olimpiai Bizottság előírásaihoz, most az olimpiát szabhatja mindenki a saját városához és a saját, olimpiától független városfejlesztési céljaihoz. Az olimpia tulajdonképpen egy infrastrukturális és városfejlesztési projektté avanzsált, ezért nőtt meg az érdeklődés a rendezés iránt. A tájékozódási folyamat és szakmai megbeszélések során az érdeklődő felekről készül egy megvalósíthatósági jelentés, és ezek alapján kaphat meghívást az adott nemzet a következő szakaszba, a célzott tárgyalásba. Ekkor már konkrét időpontról és a rendezésről zajlik az egyeztetés, de erre számításaink szerint leghamarabb 2027-ben kerülhet sor.
– Az hozhatta a fordulatot a hazai politikai életbe is, hogy a NOB részéről más a prioritás az olimpiarendezésnél? Nyitottabb lett a fogadtatás ellenzéki részről, és nem kategorikus elzárkózást tapasztalunk, hanem például a főváros vezetése, úgy tűnik, meghallja és meglátja a lehetőségeket?
– Aki ismeri a megváltozott folyamatot és a metódust, nem mondhat nemet. Nem a Magyar Olimpiai Bizottság vezetőjeként, hanem magyar állampolgárként és budapesti lakosként is azt mondom, ez elképesztő lehetőség az ország és a város életében. Látni kell, hogy a történelem folyamán az ország és a főváros csak egy-egy nagy ügy kapcsán tudott ugrásszerűen fejlődni. Az olimpia segítségével olyan fejlesztési forrásokhoz juthatna a főváros, amiket egyébként nem kaphatna meg, máshonnan nem hívhatna le. Az elkövetkezendő évtizedben szükséges fejlesztések és beruházások – legyen az a reptérről bevezető út, bicikliút, gyalogos sétány, zöldebb város – az olimpiával felgyorsulhatnak és meg is valósulhatnak. Nem véletlen, hogy Tokió a Covid miatt egy évvel elhalasztott olimpiát nézők nélkül is megrendezte, hiszen a városnak szüksége volt azokra a fejlesztésekre, amiket az olimpia hozott, és mindet be is akarták fejezni. Nézők nélkül és ráfizetéssel is, mert ahogy említettem, az olimpia a sporteseményen túl valójában egy városfejlesztési projekt. Azt gondolom, minden józan ember azt mondja: először tájékozódjunk, érdeklődjünk, beszéljünk, lássuk meg, mit hozhat nekünk a rendezés, mielőtt véleményt formálunk. A lakosságot a megfelelő időben kell megkérdezni, ha egyáltalán eljutunk a meghívásos, második szakaszba, de mindez 2027 előtt nem történik meg. Az olimpiának tényleg elképesztő hatása lehet, amire véleményem szerint nagy szüksége van a magyar társadalomnak nemcsak infrastrukturálisan, hanem szociálisan is.
– Karácsony Gergely arról beszélt decemberben az Index egyik podcastjában – Konkrétan Rónai Egonnal –, hogy „engem valójában nem az olimpia érdekel, hanem az a fajta lehetőség, amivel ez együtt jár”. Tehát úgy tűnik, a főpolgármester is eljutott odáig, hogy a sporton túl meglátta a fejlődési lehetőséget.
– Én olimpiai bajnokként és a MOB vezetőjeként is azt mondom, az olimpia ma már túlmutat a sporton, ezt a lehetőséget ki kellene használni. Sokan már arról beszélnek: rendezzünk vagy ne rendezzünk? Azon kívül, hogy megint elmondanám, nem ez a kérdés jelenleg, arra is felhívnám a figyelmet, hogy eleve egy olyan versenyben vagyunk, amelyben a világ legnagyobb gazdaságai és legnagyobb országai szerepelnek. Itt nem arról van szó, hogy mi eldöntjük, rendezünk, és az úgy is lesz. Egy kicsit hasonló a helyzet, mint a Forma–1-es Magyar Nagydíjjal, aminek a rendezését 1986-ban elnyertük és nem ereszthetjük, mert ha egyszer elveszítjük, soha többé nem tér vissza a mezőny. Most újabb történelmi lehetőség előtt áll a régió és Magyarország, hogy a Párizs utáni első európai olimpia rendezésére egyáltalán versenybe szállhasson. Ha ezt elszalasztjuk, valószínűleg már sohasem lesz lehetőségünk, vagy legalábbis nagyon soká. A MOB mondhatná azt, hogy ez nekünk „jár”, hiszen az elmúlt 129 évben sokszor álltunk már a kapujában, sőt az 1920-as rendezést elnyerte az ország, ám a háborús vereség miatt Antwerpenre szállt át a lehetőség, de a múltunk és hagyományaink ellenére nem ezzel szeretnénk meggyőzni az embereket. Azt kell megérteni, hogy ez az olimpia mekkora lehetőséget rejt magában, nemcsak infrastrukturálisan, hanem a társadalmi megosztottság megszüntetésének kérdésében is. Példaértékűnek tartom a párbeszédet, ami a MOB és a főváros között elkezdődött.
– Ha a társadalmi megosztottságot említette: bár a magyar sportszerető nemzet, a nagy sportesemények közvetítéseit rengetegen nézik, az itt rendezett világesemények is telt ház előtt zajlanak, mégis úgy tűnik, a teljes társadalmi egyetértés elérése idő- és energiaigényes folyamat.
– Szükséges a politikai konszenzus. Mindenkit persze nem lehet meggyőzni, de fontos lesz megmutatni, milyen előremutató változást jelenthet az emberek életében, a mindennapjaikban, a lakhatási válság megoldásában, a fővárosi és országos közlekedés fejlesztésében, a kórházak felújításában, az egészségügyi reformok végrehajtásában. Még egy fontos kitétel: a Magyar Olimpiai Bizottság, miként a NOB is, csak fenntartható olimpiát tud támogatni, amiben nem kell stadiont építeni! Talán idealista vagyok, de az olimpia hosszú távon lehet egy olyan közös cél, amely egyesíti a nemzetet. Ne becsüljük le magunkat, hiszen 12-16 éves időtávról beszélünk. Én 12 évesen mentem le a vízitelepre, és ügyetlen kisgyerekként elkezdtem kajakozni, örültem, ha be tudtam szállni a hajóba. Akkor még egyáltalán nem gondoltam, hogy 12 év múlva egyéniben olimpiát fogok nyerni. Úgyhogy nekem senki se mondja, mire elég 12 év! Nincs lehetetlen, csak tehetetlen.
– Társadalmi széthúzásban inkább vagyunk bajnokok, mint összefogásban, nem tudnék olyan ügyet mondani, ami nagy egységgé kovácsolta volna a nemzetet az elmúlt évtizedekben.
– Pont ezért van végre szükségünk nemzeti összefogásra. Az, hogy a napi politika megosztja az embereket, nem használ, de sajnos a világon mindenhol így van. Ugyanakkor el tudom képzelni, hogy létezik egy olyan nagy ügy, amely lelkesít és egységesít, nem pedig szétválaszt. És azért sok minden szól mellettünk. Hiszen a sportinfrastruktúra megvan, nem kell építkeznünk, ami hatalmas előny. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság is arra kíváncsi, hogy a leendő házigazda számára miért lesz előnyös az olimpia, miért lesz hasznos a városnak, az országnak, a régiónak, tehát a saját adottságaihoz igazodhat a rendező ország. Magyarán pont azokra a kérdésekre lehetne választ és megoldást adni, amelyek az emberek életében és a politikai színtéren mindennapos beszédtémát és vitát generálnak manapság.
– Mennyit számíthat, hogy Európa gazdasági pozíciója, versenyképessége visszaesett az ázsiai, az arab országokhoz és a nagyhatalmakhoz képest? Egyes sportágaknál is láthatjuk az átrendeződést és az európai dominancia hanyatlását. Az olimpiarendezésre ez milyen hatással lehet?
– Az európai dominancia csökken, és ez nem csak a sporteredményekben figyelhető meg. A versenyképességet nézve, korábban elképzelhetetlen volt, hogy egy-egy arab, illetve ázsiai ország rendezzen multisporteseményt, ma azonban a világ feljövőben lévő országai, gazdaságai ezen a területen is igyekeznek bizonyítani. Ilyen szempontból nem Európa felé billen a mérleg nyelve. De az olimpia 2036-ban vagy 2040-ben visszatér Európába, és mi arra a következtetésre jutottunk a tájékozódási folyamatban, hogy ha ráhajtunk, akkor nekünk minden más tényezőt figyelmen kívül kell hagynunk, hiszen elsősorban európai versenytársakkal kell majd harcba szállni. De kétségtelen, érezhetjük akár a Forma–1-ben is az Európán kívüli feltörekvő gazdaságok vagy gazdag országok térnyerését, és azért a Nemzetközi Olimpiai Bizottság vezető szponzorai sem európai cégek, a közvetítésről nem is beszélve.
– A Forma–1-től épp búcsúzik a Holland Nagydíj, kevesebb az európai futam, egyre több az arab és amerikai. Ezt az irányt követheti az olimpiai mozgalom is?
– Ha azt nézzük, hogy a NOB biztos el akar jutni Indiába és Afrikába – ahol még nem rendeztek olimpiát –, akkor ki lehet számolni, hogy előbb-utóbb nem minden második, harmadik olimpia lesz Európában. Olyan világrend alakul, ami ebből a szempontból nem nekünk kedvez.
– Márciusban új elnököt választ a Nemzetközi Olimpiai Bizottság. Mennyire lehet más irány a jövőben?
– Az elnök személye alapvetően mindig meghatározza, milyen irányt vesz a Nemzetközi Olimpiai Bizottság működése. Eddig szerintem sikeresen vette az akadályokat a megújuláshoz vezető úton, hiszen a párizsi olimpia nézettségi rekordot hozott. Most jön egy nem feltétlenül egyszerű téli olimpia Milano-Cortinában 2026-ban, és meglátásom szerint egy egészen másfajta, de korszakalkotó Los Angelesben, ami még nagyobb lendületet fog adni az olimpiai mozgalomnak. A változás folyamatos, kivédeni nem lehet, csak alkalmazkodni hozzá. A tradicionális sportágaknak is, és nemcsak azért, mert mi azokban vagyunk sikeresek, hanem azért is, mert csak így lehet talpon maradni.
– Elkezdődött az érdemi párbeszédidőszak az olimpiát tekintve. Budapestnek kell kidolgozni egy olyan városfejlesztési tervet, ami az olimpia kapcsán megvalósulhat? Ez a következő időszak feladata?
– Az olimpia lehetőséget adhat arra, hogy fontos és a jövőt hosszú időn keresztül szolgáló fejlesztések valósuljanak meg. Minden adott lehetne, hogy a következő években bebiztosítsuk országunk vezető szerepét is a régióban.