Harminc év a gyúrópad mellett

Vízpart, medencepart, pást. Maty-ér, Kőér, Tüzér. Természetes közegei, helyszínek, ahol harminc éve folyamatosan megtalálható – és emellett természetesen a világ számos pontján. Nemcsak a sportkrémek összetéveszthetetlen illata lengi körbe, hanem a jókedv, a vidámság, a humor is. Kimagasló szakmai tudását az élsport világában eltöltött három évtized igazolja. A magyar sport napján a Budapesti Honvéd Sportegyesületnél több mint három évtizeden át végzett, az olimpikonok és a sportolók fizikai állapotának javítását szolgáló magas színvonalú munkájának elismeréseként Kemény Ferenc-díjjal tüntették ki. Nem meglepő módon úgy kellett rábeszélni az interjúra, a rivaldafényt messze kerüli, pedig neki is jár belőle.

Ahogy beszélgetésünk elején visszalapoztam az emlékek könyvében, először Szeged, a Maty-éri kajak-kenu pálya ugrott be, a kétezres évek elején ott találkoztunk először. Aztán hétvégente a Kőér utcai uszodában, a Honvéd vízilabdacsapat bázisán, a pólóshátak takarásában. A másik fő bázisa, második otthona a Tüzér utcai sporttelep, hiszen 31 éve a Honvéd kötelékébe tartozik. A vizes közegben „Menya” néven említik. Névjegye a magas szintű szakmai elhivatottságán és tudásán túl kétségkívül a jókedve.

– Amikor reggel otthon azt mondom, megyek dolgozni, az erős túlzás, mert azon kevesek közé tartozom, akik azt csinálhatják, amit szeretnek. Nem mondom, hogy nincsenek rossz napjaim, de ahogy elkezdem fizikailag a masszázst, abban a pillanatban kiegyenesedik minden, elmúlik az összes bajom, nem fáj a hátam, a fejem, elszáll a családi probléma. Hihetetlenül szerencsésnek tartom magam, hogy megtaláltam az életben, amit ennyire szeretek.

Gyerekként a vízpart lett a legkedveltebb közege, kenusként próbált ellapátolni a legjobbak közé, de ahogy többször megfogalmazta, egy Honvéd-szintű klubig nem jutott volna hajóval. Egy sérülés miatt minden lehetősége elillant. Ugyanakkor pont a sérülés vezette arra az útra, amin azóta is halad. Bár az orvosi pálya gondolata is foglalkoztatta, sportmasszőrként teljesedett ki. Ahogy visszatekintettünk az évtizedekre, a mögötte lévő múltra, a gyors számvetés eredménye: hála.

– Nagyon korán megtaláltam a saját utamat, gyakorlatilag 18-19 éves korom óta ezt csinálom. Érdekes ez a három évtized, de remélem, van még pár év előttem. Annak ellenére, hogy elértem mindent, a gyerekkori álmok, elképzelések teljesültek, azért jó érzés, hogy lehet tovább menni, lehet tovább csinálni. Nekem ez olyan, mint a sportállamtitkár beszédében elhangzott Kásás Tamás-idézet: „a siker ízét nem lehet megunni,” Mindennap készülünk a következő megméretésre, ha siker van, együtt örülünk, kudarcnál együtt szomorkodunk, aztán megyünk együtt tovább, mert a következő nap újabb feladatot hoz.

Klenyán Tamás ténylegesen megtalálta a sikeres utat. Harmincegy éve került a Honvédhoz, először a férfikosárlabda-csapathoz, két bajnoki címet ünnepelhetett velük, majd következett a vízilabdázók sikerkorszaka. Nem sokan mondhatják el magukról, hogy klubszinten nyolc olimpiai bajnokkal dolgoztak egyszerre. A kajak-kenu válogatott mellett 22 évet töltött, egészen 2002-től a párizsi olimpiáig. Jelenleg a magyar vívóválogatott sportmasszőre. Számtalan nagy győzelem részese, országos bajnoki, Bajnokok Ligája-, Európa-bajnoki, világbajnoki és olimpiai aranyak is jelzik útját. Először 2008-ban, a pekingi olimpián, majd még négy ötkarikás játékon képviselte szakterületén Magyarországot. Három évtized alatt több generáció megfordult a keze alatt, de a felfogása, szemlélete mit sem változott.

– Az eredmény mindig fontos az élsportban, de a saját szempontomból mindennél lényegesebb, hogy a sportoló egészséges legyen, minél hamarabb felépüljön egy sérülésből, minél jobban sikerüljön a regenerációja, minél inkább készen álljon a következő megméretésre, számomra mindig ez marad a legfőbb cél és ezért teszek nap mint nap. Nálam mindenki egyenlő, nincs megkülönböztetés, a legfiatalabb versenyző, aki először fordul meg a kezem alatt, ugyanolyan ellátást kap, mint egy olimpiai bajnok, soha nem szoktam különbséget tenni.

A legnagyobb terhelés alatt általában az edzőtáborok alkalmával állnak a sportmasszőrök, ezért valahol határt kell húzni, hiszen fizikailag és mentálisan ugyanúgy kifáradnak a szakemberek, mint a versenyzők egy keményebb edzés alkalmával.

– Ahogy telnek az évek, a limit egyre kisebb lesz, ezért próbálom karbantartani magamat, hogy fizikailag bírjam ezt az igénybevételt. Az edzőtáborok sokkal nagyobb terheléssel járnak, mint maga a verseny. Mindig az olimpiát emlegetjük mint a legnagyobb sporteseményt, de sportmasszőrszemmel a kajak-kenu létszám az ötkarikás játékokon 13-15 fő, egy világbajnokságra meg legalább 45-50 versenyzővel utazunk. Az olimpia nagyjából hat nap, a vébé mondjuk négynapos. Inkább az olimpiai ciklust mondanám kihívásnak, megterhelőnek, az olimpiáig borzasztó nehéz eljutni az én szemszögemből is. Ha már a limitet említettük, ha jól emlékszem, a csúcsom 18 emberes nap volt egy ifjúsági U23-as világbajnokságon, reggel hattól este tízig tartó munkával. Mondjuk én tovább tudok az asztal mellett állni, mint amennyit ők tudnak várni.

Saját magát nem helyezi előtérbe, mindig ott áll a sportolók mellett. Általában elsőként érkezik a helyszínre, a gyúrópad készen áll, mire a versenyzők odaérnek, és utolsóként is távozik. Évtizedekkel korábban még meg kellett küzdenie egy-egy sportolóval, elmagyarázni a szakmája fontosságát, napjainkban az élsport elképzelhetetlen sportmasszőr nélkül. A bizalom kiépítése azonban nem olyan egyszerű.

– A problémát inkább az jelenti, hogy a mi munkánk alapvetően egy testi kontaktus, egy intimitás, ezt kell áthidalni, ki kell építeni azt a fajta bizalmat, amilyen bizalommal oda tud feküdni valaki a kezünk alá. Néha ezen kell a legtöbbet dolgozni.

A sportmasszőri bizalmi állás egyéb okok miatt is. A versenyzők sokszor öntik ki a lelküket, de ami a gyúrópadon elhangzik, ott is marad. Klenyán Tamásnak félelmetes a memóriája, minden eseményre és történetre emlékszik, sok sportágban tevékenykedik, sok érdekes, vicces sztorija van, amiket egymás között név nélkül el lehet mesélni, jókat kacagnak rajta, de kifele sohasem megy információ. A szakembernek érezni, ismernie is kell az adott versenyző aktuális fizikai és mentális, lelki állapotát is, mert az információ a kezelésben is segítséget jelent.

– Ismerni kell a háttértörténetüket. Rehabilitációs és regenerációs folyamatokban sokan dolgozunk együtt, az orvostól a gyógytornászon keresztül a manuálterapeutáig, mi vagyunk, akik talán legközelebb állunk a versenyzőhöz, velünk töltik majdnem a legtöbb időt, nálunk tudnak megnyílni, beszélni. Ismerjük a versenyzők ügyes-bajos dolgait, ezekkel együtt kell kezelni őket. Nem szeretném túldimenzionálni a szakmánkat, de sokszor van az, hogy ott áll az ember és csak hallgatja a versenyzőt, ezzel már önmagában nagy segítséget tud adni. Évek alatt a személyes kapcsolat, kötődés miatt még inkább megnyílhatnak. Eleve vidámabb beállítottságú vagyok, nem szeretek szomorkodni.

Klenyán Tamás szerint nehéz meghatározni, hogy a sportmasszőrnek mekkora szerepe van a sikerben, de ismerve a szakembert, tudásával és személyiségéve sokat hozzátett az elmúlt évtizedek magyar eredményeihez.

– Nem szeretném ezt túlgondolni, egy pici szelete vagyunk a nagy egésznek, amit magyar sportnak nevezünk. Az a legjobb, ha tudjuk, hol a helyünk ebben a rendszerben. Egy dolgunk van: ott legyünk, ha szükség van ránk és minden körülmények között támogassuk a versenyzőt.

Amikor az elmúlt évtizedek meghatározó pillanatait idézzük fel, a mindig vidám Klenyán Tamás is meghatódik, hirtelen mindkettőnknek elmosódik a körülöttünk lévő világ.

– Emlékezetes az első bajnoki címem a Danone Honvéd férfikosárlabda-csapatával, 1995 áprilisában. Különböző okok miatt később kiesett az első osztályból, de azzal párhuzamosan emelkedett a vízilabdacsapat csillagzata. Egyszerű döntéssel a kosárcsarnok helyett az uszodában találtam magam. Itt megint szerencsém volt, mert egy bajnok vízilabdacsapathoz érkeztem, bár annak a sportágnak a csínját-bínját meg kellett megtanulni az én szemszögemből. A 2004-es Bajnokok Ligája-győzelmünk meghatározó élmény. Ahogy a kajak-kenu válogatottal az első olimpiám is 2008-ban Pekingben. Az egész csapat hangulatára rányomta a bélyegét Kolonics György tragikus távozása, akivel ráadásul majdnem egyidősek is voltunk… Két dolog nagyon megérintett, Vajda Attila kenugyőzelme, akivel az olimpiai ciklust személyes kapcsolatban, barátként dolgoztam végig, illetve Kozmann György és Kiss Tamás kenupáros bronzérme, amitől szerintem most is el fogom sírni magam…

Amikor a beszélgetés alatt említjük, hogy két másik, fiatal sportmasszőr mesterként tekint rá, szerényen elutasítja a „titulust”, pedig munkájával, hozzáállásával kiérdemelte. „Visszavonulását” még nem tervezi, amíg bírja és szükség lesz rá, segít.

– Minden napot ünnepként élek meg, hogy ebben a különleges magyar sportéletben lehetek. Mindig csak a következő napot tűzöm magam elé célul. A sportban a ma létezik, mert ma kell megoldani a mai helyzetet, a holnapit meg holnap kell megugrani. Szeretnék még jó sokáig dolgozni, ezért próbálok a saját egészségemre odafigyelni, hogy minél tovább a magyar sportban maradhassak, ugyanis ez a legjobb hely a világon.

Az elmúlt három évtizedben sok minden megváltozott a sport világában, de az egyik állandóságot Klenyán Tamás képviseli. Ha rajta múlik, még sokáig ott áll a gyúrópad mellett. A háttérbe húzódva, szakmai elhivatottsággal és persze jókedvvel.