Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
Sportlövők a hajdúböszörményi teremlőtéren az átadása napján, 2022. február 1-jén
Hirdetés

Pető László, a Hajdú-Bihar Megyei Sportlövő Szövetség elnöke az MTI-nek elmondta, hogy a város sportegyesülete, a HTE tavaly kereste meg őt azzal, hogy szeretnének sportlövő szakosztályt létrehozni a klubon belül. Ezt követően tavaly nyáron a magyar sportági szövetséghez (MSSZ) és a Honvédelmi Sportszövetséghez is beadta jelentkezését, melyet mindkét szervezet elfogadott. Helyet a klub központjában találtak a lőtérnek, amelyet közös erőfeszítések révén sikerült megfelelően kialakítani.

A sportvezető mindehhez azt is hozzátette, hogy a magyar szövetség hat célmozgató berendezéssel támogatta a lőtér létrehozását, míg a Honvédelmi Sportszövetség légpuskákat kölcsönzött a klubnak.

A lőtéren decemberben kezdhettek lőni az érdeklődők, az azóta eltelt rövid idő ellenére már ötven tagja van a szakosztálynak. Egyelőre még puskás edzéseket tartanak, de az MSSZ jóvoltából hamarosan két versenypisztoly is Hajdúböszörménybe kerül. Pető László megjegyezte, hogy elsősorban a gyerekekre koncentrálnak.

A keddi ünnepségen az átadó beszédet Kiss Attila polgármester tartotta, a létesítményt pedig Tiba István országgyűlési képviselő adta át Boros Györgynek, a Honvédelmi Sportszövetség és a Magyar Sportlövők Szövetsége alelnökének.

Korábban írtuk