Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)
Hirdetés

A hazai szövetség tájékoztatása szerint az U21-esek 55 kilogrammos súlycsoportjában a 2018-ban ifjúsági olimpiai ötödik helyezett magyar versenyző portugál, azeri, fehérorosz és török ellenfél legyőzésével jutott el a döntőig, ahol az orosz Anna Csernisevánál is jobbnak bizonyult.

Gyovai Roland (+84 kg) és Czagány Dóra (68 kg) a bronzért küzdhetett vasárnap, de végül mindketten ötödikek lettek.

Pénteken formagyakorlatban Bárdos Ádám a kadet fiúk (14-15 évesek) versenyében, Kiss Zsófia pedig a junior lányok (16-17 évesek) mezőnyében a harmadik helyen végzett, majd szombaton már küzdelemben is születtek hazai érmek: Jakubovics Dalma a juniorok 48 kilogrammos súlycsoportjában győzött, a junior férfiak +76 kilós kategóriájában pedig Dvorák Ádám harmadikként zárt. Magyarország két első és három harmadik helyezéssel hetedik lett az éremtáblázaton.

„A magyarok bizonyították, hogy a legjobbak közé tartoznak, hiszen tizenhárman is éremmérkőzésen léphettek tatamira, és közülük ötnek sikerült is az éremszerzés” – értékelt Mészáros János, a hazai szövetség elnöke. „Gyakorlatilag világbajnoksággal ért fel a verseny, hiszen bármelyik sportág büszke lehet arra, ha 52 nemzet képviselteti magát egy Európa-bajnokságon. Az eredmények értékét pedig növeli, hogy a karate olimpiai bemutatkozásának évében sikerült ilyen jól szerepelni.”

A sportág hazai vezetője szerint minden tekintetben hatalmas előrelépést jelentett az Európa-bajnokság a magyar karate számára: az eredmények felülmúlták a várakozásokat, a rendezést mindenki magasztalta, és kitűnő főpróbája volt a 2022 őszén sorra kerülő budapesti világbajnokságnak.