Fotó: MTI/AP
Hirdetés

A Chelsea és az Arsenal otthona mindössze 12 kilométerre fekszik egymástól, a londoni drukkereknek ehhez képest négyezret kellett utazniuk – egy irányba. A veszély, hogy angolok tízezrei lepik el az azeri fővárost, már csak azért sem fenyegetett, mivel egy retúr repjegyért ezer fontot (370 ezer forintot) kellett leszurkolniuk. Az Arsenal örmény középpályása, Henrih Mhitarjan is kénytelen volt televízión keresztül követni az összecsapást: hazája és Azerbajdzsán konfliktusa miatt mind a labdarúgó, mind klubja jobbnak látta, ha nem száll fel a csapatgépre.

A 37 éves Cechet ellenben semmi és senki nem állította meg, hogy kifusson a gyepre, méghozzá pályafutása utolsó találkozóján, egykori együttese ellen. A Chelsea-vel egykoron négy-négy bajnoki címet és FA-kupát nyert a cseh hálóőr, nem beszélve a 2013-as Európa-liga- és az egy évvel korábbi Bajnokok Ligája-elsőségről. Eden Hazard szintén a búcsúra készült, a zuhanyhíradó szerint mindössze a vételáron huzakodnak a Kékek és az újjáépítés előtt álló Real Madrid. Most éppen 130 millió eurónál jár az alkudozás, de közel az egyezség, akár már hétfőn bejelenthetik.

A két klasszis közül a cseh villantotta meg zsenijét az első félidőben, Giroud lapos lövését bravúrral tolta ki a bal alsó sarokból, de több ízben segítségül kellett hívnia a reflexeit. Nem lehet állítani, hogy az Arsenalnak ne lettek volna meg lehetőségei; Granit Xhaka lökete a felsőlécet is borotválta, míg Alexandre Lacazette esése után akár büntetővel is jöhettek volna az Ágyúsok, ám Gianluca Rocchi némi habozás után végül nem mutatott a mészpontra.

A mérkőzés helyi idő szerint este tizenegykor kezdődött, a második játékrészre fordulva az éjfélt is elütötte az óra, a Chelsea azonban a legkevésbé sem tűnt álmosnak: Emerson Palmieri bal oldali beadása után a korábbi arsenalos Giroud bólintott a hálóba, honfitársa, az ugyancsak francia Laurent Koscielny mellől bújt ki. Ezzel a góllövőlistán is átvette az első helyet, tizenegy találatával megelőzve a frankfurti Luka Jovicsot. 

A vezetéstől a Kékek vérszemet kaptak, remélve, hogy gyors második góllal megroppantják az Arsenalt. Nem is késett sokat az újabb csapás, Pedro lőtte ki a bal alsót Hazard centerezését követően, hogy aztán tizenegyesből a belga is eredményes legyen. A büntetőt az egyedüli angolként kezdő Ainsley Maitland-Niles hozta össze, Giroud-t buktatta. 

A csereként beállt Alex Iwobi hatalmas gólt ragaszott Kepa Arrizabalaga hálójába, ám mielőtt igazán reménykedni kezdhettek a piros-fehérek, újra érkezett a meccs emberének választott Hazard, és bebiztosította a Chelsea kupagyőzelmét. Mondani sem kell, az asszisztot Giroud osztotta ki.

Unai Emery a Sevilla kispadján valódi specialistaként háromszor is behúzta az Európa-ligát, a mostani vereséggel ráadásul eldőlt, hogy a Premier League-ben csak ötödik Arsenal szeptemberben megint nem lesz érdekelt a Bajnokok Ligájában. Az edzők párbaját megnyerő Maurizio Sarrival pedig könnyen lehet, hogy ősszel már a Juventus melegítőjében találkozunk – a következő pár nap addig is az ünneplésé.

EURÓPA-LIGA, DÖNTŐ:
Chelsea-Arsenal 4-1

(Giroud 49., Pedro 60., Hazard 65., 72. – az elsőt 11-esből, ill. Iwobi 69.)