Fotó: MTI/AP/Eugene Hoshiko
A tokiói nyári olimpiáig még hátralévő időt számláló óra mögött megy egy védőmaszkos férfi a japán fővárosban 2021. április 14-én, száz nappal az olimpiai játékok kezdete előtt
Hirdetés

Az amerikai küldöttség 114 dobogós helyet ért el, ezen belül 43 aranyat nyer a japán fővárosban, mellyel az összetett és a győzelmeket számláló rangsorban is az első helyen zár – a jóslat alapján.

A 100 nappal a megnyitó ünnepség előtt közölt kalkuláció szerint az éremtáblázat második helyén Kína (38 arany, 23 ezüst, 24 bronz) végez, míg az Orosz Olimpiai Bizottság zászlaja alatt induló sportolók harmadikak lesznek 23 arannyal, 24 ezüsttel és 26 bronzzal. A Gracenote ugyanakkor hangsúlyozta, hogy egyelőre kérdéses, kik azok a versenyzők, akik rajthoz állhatnak Tokióban az oroszok közül.

A házigazda japánokkal kapcsolatban a Gracenote kiemelte, bár riói érmeik számát várhatóan 40 százalékkal növelik, ez csupán az éremtáblázat negyedik helyére lesz elég nekik. Japán Rióban nemzeti rekordot jelentő 41 érmet, közte 12 aranyat gyűjtött, Tokióban viszont a jóslat szerint 34 arannyal, 16 ezüsttel és 9 bronzzal zár.

A Gracenote Magyarországot a 11. helyre várja az éremtáblázaton – eggyel előbbre a legutóbbi előzeteséhez képest – 28 medállal, így azok közé a nemzetek közé kerülhet, amelyek a legtöbbet javítanak majd a riói teljesítményükhöz képest. A magyarok 2016-ban 8 arannyal, 3 ezüsttel és 4 bronzzal tértek haza Brazíliából.

Korábban írtuk

A Gracenote a kalkulációjában hangsúlyozta: a koronavírus-járvány miatt a tavalyról idénre halasztott tokiói olimpia eredményei a leginkább megjósolhatatlanok az összes eddig megrendezett ötkarikás játékok közül.

A Rio de Janeiró-i olimpia előtt a Gracenote helyesen tippelte meg a legjobb három nemzet sorrendjét, az első tíz közül pedig nyolcat eltalált. A 2018-as phjongcshangi téli játékokat megelőzően sikerrel jósolta meg az első négy sorrendjét.