Fotó: MTI (archív)
Hirdetés

Szierer János szövetségi kapitány a korábban kitűzött célokról, azaz a két olimpiai kvótáról az MTI-nek elmondta: kincstári optimizmusa töretlen, így hisz abban, hogy a tervüket megvalósítják.

„Annyi változás történt csupán, hogy amíg korábban a férfi egypár és a férfi kettes egység tűnt erre legesélyesebbnek, a vb közeledtével a női kettes utóbbi időszakban nyújtott formája ad okot leginkább a bizakodásra” – mondta a szakember.

A 24 éves Polivka Dóra és a 22 éves Krémer Eszter tavaly egy versenyekkel zsúfolt szezon végén – a páros 2018-ban az Eb-n 8. lett, míg az egyetemistáknál világ- és Európa-bajnokságot is nyert – a plovdivi vb-n a 12. helyen zárt. Ebben a versenyszámban a linzi vb-n az első 11 helyezett szerez kvótát a tokiói olimpiára, további két egységnek erre jövőre lesz lehetősége a pótkvalifikációs versenyen.

A kapitány hozzátette: Pétervári-Molnár Bendegúztól és a Juhász Adrián, Simon Béla párostól nagy javulásra lenne szükség, hogy Linzben kvótát érő helyen végezzen, de megvan bennük a kellő potenciál ahhoz, hogy a jövő évi, pótkvalifikációs versenyen ez sikerüljön.

A magyar válogatottból Galambos Péter bizakodhat éremszerzésben, aki tavaly ugyan hatodik lett a vb-n, de idén május közepén világkupát, június elején pedig Európa-bajnokságot nyert. A 32 éves váci kiválóságnak a felnőttek mezőnyében nagy világversenyen az volt az első aranyérme. Ugyanebben a versenyszámban – ami nem szerepel az olimpiai programban – Eb-n korábban egy második helyezése (2017) volt, míg a világbajnokságon két ezüst- (2012, 2016) és két bronzérmet (2010, 2013) szerzett.

„Egypárról lévén szó népes és erős mezőnyre számítunk, amelyben legalább egy döntőnyi versenyző száll harcba a győzelem, de legalábbis az éremszerzés reményében” – mondta a szövetségi kapitány. Hozzátette: bízik Galambos dobogós helyezésében, ami nagy lendületet adhatnak neki, hogy a jövő évben nem a kedvelt versenyszámában próbálja megszerezni az olimpiai kvótát.

Szierer János kiemelte: a július végén a floridai Sarasotában rendezett U23-as vb-n bronzérmes két magyar egység is indulhat a felnőttek között, Preil Vivien és Gadányi Zoltána olimpiai versenyszámban áll rajthoz, és a kvótaszerzés esetükben most még túl nagy feladatnak tűnik. Ha fejlődésük töretlen marad, és az elmúlt évhez hasonlóan tudnak előre lépni, akkor tavasszal a pótkvalifikáció versenyen már lehet esélyük.

A szakember hangsúlyozta: a linzi pályát felnőtt világkupáról és korosztályos versenyekről is ismerhetik a magyar evezősök, bár az eddigi személyes tapasztalataik inkább kedvezőtlenek. A Duna közelsége miatt annak vízszintváltozása hirtelen jelentkezik a pályán is, ez viszont az évnek erre az időszakára már nem jellemző.

A vb vasárnap kezdődik és nyolc napig tart. A megmérettetésen 80 ország 1200 evezőse indul, előbbi rekord a vb-k történetében, 20 versenyszámban – ebből 14 olimpiai – hirdetnek győztest, míg a paraevezősöknél kilenc számban osztanak érmeket. Az A döntőket jövő péntektől vasárnapig rendezik.

A vb magyar indulói:
férfiak:
egypár: Pétervári-Molnár Bendegúz
könnyűsúlyú egypár: Galambos Péter
kettes: Juhász Adrián, Simon Béla
könnyűsúlyú kettes: Szabó Bence, Furkó Kálmán
nők:
kettes: Polivka Dóra, Krémer Eszter
kétpár: Preil Vivien, Gadányi Zoltána
paraevezősök:
PR1 egypár: Pető Zsolt