A Roland Garros honlapja szerint a magyar éljátékos és orosz riválisának találkozója a hétfői program utolsó meccse lesz a Suzanne Lenglen pályán, várhatóan 17 óra körül.

Hirdetés

Vasárnap, a viadal első napján lépett pályára a hétszeres Grand Slam-győztes Venus Williams, aki kisebb meglepetésre két játszmában kikapott a szlovák Anna Karolina Schmiedlovától, így gyorsan véget ért számára egyesben a verseny. Az idősebbik Williams-testvér sorozatban harmadik alkalommal esett ki rögtön az első fordulóban Párizsban, míg 26 éves szlovák riválisa 12 első körös búcsú után tudott meccset nyerni GS-torna főtábláján.

A hosszú hónapokig könyöksérüléssel küszködő Nisikori Kejt a teniszélet augusztusi újraindulása óta szinte csak kudarcok érték, a US Openen el sem indulhatott koronavírus-fertőzése miatt, majd később szinte mindenhol rögtön kiesett, ezúttal viszont győzni tudott.

A 2014-es US Openen finalista japán teniszező óriási csatát vívott a 32. kiemelt brit Dan Evansszel, akit öt játszmában búcsúztatott.

Korábban írtuk

Eredmények, 1. forduló (a 64 közé jutásért):

férfiak:
Isner (amerikai, 21.)-Benchetrit (francia) 6:4, 6:1, 6:3
Cecchinato (olasz)-de Minaur (ausztrál, 25.) 7:6 (11-9), 6:4, 6:0
Fritz (amerikai, 27.)-Machac (cseh) 7:5, 7:6 (7-2), 1:6, 2:6, 6:3
Nisikori (japán)-Evans (brit, 32.) 1:6, 6:1, 7:6 (7-3), 1:6, 6:4
Travaglia (olasz)-Andujar (spanyol) 6:3, 6:4, 6:4
Coria (argentin)-Jung (tajvani) 7:5, 7:6 (8-6), 7:6 (7-3)

korábban:
Sinner (olasz)-Goffin (belga, 11.) 7:5, 6:0, 6:3
Bonzi (francia)-Ruusuvuori (finn) 6:2, 6:4, 4:6, 6:4
Korda (amerikai)-Seppi (olasz) 6:2, 4:6, 6:3, 6:3

nők:
Garcia (francia)-Kontaveit (észt, 17.) 6:4, 3:6, 6:4
Szasznovics (fehérorosz)-Friedsam (német) 6:2, 2:6, 6:3
Schmiedlova (szlovák)-V. Williams (amerikai) 6:4, 6:4

korábban:
Halep (román, 1.)-Sorribes Tormo (spanyol) 6:4, 6:0
Azarenka (fehérorosz, 10.)-Kovinic (montenegrói) 6:1, 6:2
Mertens (belga, 16.)-Gaszparjan (orosz) 6:2, 6:3
Szakkari (görög, 20.)-Tomljanovic (ausztrál) 6:0, 7:5
Alekszandrova (orosz, 27.)-Inglis (amerikai) 6:3, 6:3
Rahimova (orosz)-Rogers (amerikai) 6:2, 6:3
Sharma (ausztrál)-Blinkova (orosz) 6:3, 2:6, 7:5
Kanepi (észt)-Bouzkova (cseh) 4:6, 6:4, 6:2