Fotó: Vermes Tibor/Demokrata
Fotó: Vermes Tibor/Demokrata
Hirdetés

A 47 éves ukrán tréner 2018 augusztusa és 2021 májusa között összesen 161 alkalommal ült a Ferencváros kispadján. Az FTC-vel három bajnoki címet nyert, emellett 2019-ben az Európa Liga, 2020-ban pedig a Bajnokok Ligája főtábláján szerepelt. A Rebrov-korszak zsinórban elért három bajnoki elsőségének jelentőségét remekül szemlélteti, hogy a Ferencváros ezt megelőzően 93 évvel korábban, 1926 és 1928 között tudott egymást követő három évben is bajnokságot nyerni. Szerhij Rebrov visszavonhatatlanul beírta magát a klub történelemkönyvébe.

– Szeretnék köszönetet mondani a klubnak, valamint minden ferencvárosi szurkolónak, hogy támogatták a munkámat. A sikereket együtt értük el, örülök, hogy egy ilyen népszerű és nagy múltú együttesnél dolgozhattam – nyilatkozta Szerhij Rebrov.

„A Ferencvárosi Torna Club köszönetét fejezi ki a kiváló szakembernek a csapatnál végzett kiemelkedő munkájáért és további sikereket kíván Szerhij Rebrovnak mind edzői pályafutásában, mind a magánéletében” – írja a Fradi.hu

A Demokrata Kubatov Gáborral készült interjújában is szó esett a csapatnál történő változásokról és Rebrov lemondásáról, ezt itt olvashatják:

kapcsolódó írásunk
Korábban írtuk