Fotó: MTI/EPA/Nusad Szekkajil
Hirdetés

A két válogatott korábban tétmérkőzésen még nem játszott egymással, az öt eddigi barátságos meccsből négyet a hollandok, egyet az amerikaiak nyertek. A hollandok – 1974, 1978, 1994, 1998, 2010 és 2014 után – hetedszer jutottak vb-n negyeddöntőbe, és Katarban az argentin-ausztrál párharc győztesével csapnak majd össze pénteken az elődöntőért.

Támadólag lépett fel az amerikai válogatott, melyben Pulisic – aki az irániak elleni, keddi csoportmérkőzésen szerzett kismedencei zúzódásából felépült annyira, hogy pályára léphetett – már a harmadik percben nagy helyzetbe került: egyedült állt Nopperttel szemben, de kihagyta a gólszerzési lehetőséget. A hollandok viszont éltek az első komoly esélyükkel, egy mesterien felépített, húsz passzból álló támadást zárt le pontosan Depay.

Vezetése birtokában az európai csapat átengedte a területet az amerikaiaknak, akik agilisan futballoztak, de nem tudtak több veszélyt teremteni ellenfelük kapuja előtt. A holland védelem a mérkőzés eleji megingása után stabilan működött, a szórványos ellentámadások pedig esélyt jelentettek az előny növelésére. A félidő vége felé nyomást helyeztek a holland kapura az amerikaiak, távoli, pontos lövésük is akadt, a pihenő előtt mégis nőtt a hátrányuk, a hollandok az elsőhöz hasonló gólt szereztek a ráadásban.

A második félidőre a holland válogatott kettő, az amerikai egy helyen változott, a tempó viszont maradt, amilyen az első játékrészben volt. Élénk iramban futballoztak a csapatok, negyedóra elteltével „megszűnt” a középpálya, ebben a szakaszban mindkét fél gyorsan átjutott a túloldalra és többször veszélyeztette ellenfele kapuját. Fél óra elteltével a felelőtlenül hazapasszoló Depay lövetett majdnem gólt Wrighttal, de a cserecsatár hibázott. Pár perccel később viszont nagy szerencséje volt, Pulisic középre adásánál az ő lábfejéről pattant meg a labda úgy, hogy összejött az amerikai szépítés.

Korábban írtuk

Nem sokáig örülhettek azonban a tengerentúliak, mert csakhamar visszaállt a kétgólos különbség, a második holland gól főszereplői hozták össze a harmadikat is, de fordított szereposztásban. Végig nagy ambícióval játszottak az amerikaiak, de a helyzeteiket rutinosabban kihasználó hollandok megérdemelt győzelmet arattak.