Fotó: MTI/Illyés Tibor
Hirdetés

A Duna Aréna délelőtti programját a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka nyitotta, 200 méter vegyesen a szám címvédőjeként és világcsúcstartójaként, azonban már korántsem favoritjaként ugrott medencébe. A nyolcadik nagymedencés világbajnokságát kezdő 33 éves klasszis 2:11.77 perces idővel zárt, ami összesítésben a 11. helyet jelentette, míg Sebestyén Dalma 2:13.13-mal a 15. pozícióban ugyancsak elődöntős lett.

Sebestyén nem sokkal később 100 méter pillangón lett volna érdekelt, de mivel bekerült a legjobb 16 közé 200 méter vegyesen, ezért itt végül nem állt rajtkőre.

Szabó Szebasztián 50 méter pillangón kezdett – Milák Kristóf végül nem indult el -, a szám aktuális Európa-bajnoka 23.11 másodperccel a nyolcadik helyen jutott az elődöntőbe.

Férfi 400 méter vegyesen Holló Balázs szolgáltatta a nap szenzációját, aki egyéni csúcsából délelőtt közel két és fél másodpercet tudott faragni, így az ötödik idővel került a fináléba, Kós Hubert viszont csak 12. lett.

Korábban írtuk

A délelőtti előfutamok során 400 méter gyorson Késely Ajna és Fábián Bettina sem tudta kiharcolni a döntős szereplést, előbbi 12., utóbbi 22. helyen zárt, míg Takács Tamás 100 méter mellen 28. lett.

A délelőtti programot a férfiak és a nők 4×100 méteres gyorsváltói zárták. Előbbi, Szabó Szebasztián, Milák Kristóf, Bohus Richárd és Németh Nándor összeállításban a tokiói olimpiai döntőben úszott 3:11.06 perces országos csúcsát – ami a japán fővárosban az ötödik helyre volt jó – megközelítve, 3:12.38 perccel zárt, összesítésben pedig a harmadik legjobb idővel várja a finálét.

Milák „kicentizte” a váltást, az olimpiai bajnok klasszis ugyanis kereken 0-s különbséggel ugrott a vízbe a rajtkőről.

A nőknél a Pádár Nikolett, Senánszky Petra, Molnár Dóra, Gyurinovics Fanni összetételű négyes nyolcadik helyen jutott a fináléba.