Fotó: MTI/EPA/Neil Hall
A japán Doan Ricu (8) 1-1-re egyenlít a katari labdarúgó-világbajnokság harmadik fordulójában, az E csoportban játszott Japán-Spanyolország mérkőzésen az ar-rajjáni Halifa Stadionban 2022. december 1-jén
Hirdetés

Nyomasztó spanyol mezőnyfölényt hozott az első félidő, amelyen gyorsan vezetést szerzett az európai együttes. A japánok hátrányban sem jöttek ki a biztos fedezékből, továbbra is védőfalat vontak a térfelük közepén: öt védőjük előtt négy középpályás szerepelt, elsősorban védekezési feladattal. A spanyolok szorgosan járatták a labdát, de azzal sokszor akkor sem indultak kontrára, amikor véletlenül kinyílt volna előttük a terület. Inkább forgatták az oldalakat, esetleg hátrafelé játszottak, így viszont minimális veszélyt jelentettek ellenfelük kapujára. A gólszerző Moratának akadt még egy lövése, illetve Azpilicueta felfutásaiban volt spiritusz.

A második félidő elején a japánok váratlanul és gyorsan, három perc alatt fordítottak – szünetben becserélt két játékosuk góllal és gólpasszal segített –, majd folytatódott az első félidő meddő spanyol mezőnyfölénye. Luis Enrique friss spanyol támadókat vetett be, de a hajráig nem volt benne a csapata játékában a gól, akkor pedig hiába akadtak lehetőségeik, azokból nem sikerült egyenlíteniük.


E csoport, 3. forduló:

Japán-Spanyolország 2-1 (0-1)
al-Rajjan, Halifa Stadion, 44 851 néző, v.: Victor Gomes (dél-afrikai)
gólszerzők: Doan (48.), Tanaka (51.), illetve Morata (11.)
sárga lap: Itakura (39.), Tanigucsi (44.), Josida (45.)

Japán:
Gonda Suicsi – Ito Junya, Itakura Ku, Josida Maja, Tanigucsi Sogi, Nagatomi Juto (Mitoma Karu, a szünetben) – Kubo Takefusa (Doan Ricu, a szünetben), Tanaka Ao (Endo Vataru, 87.), Morita Hidemasza, Kamada Dajcsi (Tomijasu Takehiro, 68.) – Maeda Dajzen (Aszano Takuma, 62.)

Spanyolország:
Unai Simon – Cesar Azpilicueta (Dani Carvajal, a szünetben), Pau Torres, Rodri, Alejandro Balde (Jordi Alba, 68.) – Gavi (Ansu Fati, 68.), Sergio Busquets, Pedri – Nico Williams (Ferran Torres, 57.), Álvaro Morata (Marco Asensio, 57.), Dani Olmo

I. félidő:
11. perc: Azpilicueta jobbról ívelte be a labdát, középen nagy lendülettel érkezett Morata, akivel a védők nem ugrottak fel, így a csatár zavartalanul fejelt a kapuba négy méterről (0-1).

II. félidő:
48. perc: Letámadásból szereztek labdát a japánok a spanyolok tizenhatosánál, majd a szünetben beállt Doan egy csel után, a jobbösszekötő helyéről, 18 méterről a kapu bal oldalába lőtt (1-1).
51. perc: Már szinte elhalni látszott a japánok akciója, de két játékosuk is az alapvonalra vetődött, ahonnan egyiküknek, a szinten csereként pályára lépő Mitomának sikerült visszakanalaznia a labdát a kapu elé. Ott érkezett Tanaka, aki közelről a kapuba sodorta a labdát. A játékvezető azután ítélte meg a gólt, miután a videóbírós ellenőrzés (VAR) megállapította, hogy a beadás előtt nem volt kint a labda (2-1).


Kevésnek bizonyult a németek győzelme

A német válogatott 4-2-re kerekedett Costa Rica fölé a katari labdarúgó-világbajnokság E csoportjának harmadik fordulójában, de mivel a másik mérkőzésen Japán legyőzte Spanyolországot, csak a négyes harmadik helyén végzett, így búcsúzott. A németek történetük során másodszor estek ki a csoportkörben, az előző világbajnokságon, 2018-ban Oroszországban címvédőként fordult velük elő ugyanez.

Fotó: MTI/EPA/Ronald Wittek
A Costa Rica-i Yeltsin Tejeda (b) berúgja csapata első, egyenlítő gólját a katari labdarúgó-világbajnokság E csoportjában játszott Costa Rica-Németország mérkőzésen az al-hori al-Bajt Stadionban 2022. december 1-jén

A találkozó több szempontból is történelmi volt, hiszen első alkalommal dirigált női játékvezetői hármas, valamint Manuel Neuer, a németek kapusa a 19. vb-meccsén lépett pályára, ezzel a hálóőrök között az örökrangsor élére ugrott.

A németek szinte végig egykapuzták az első félidőt, de igazán csak egy akciót tudtak hibátlanul végigvinni a tíz emberrel védekező rivális ellen, ezt pedig Serge Gnabry révén gólra is váltották. Costa Rica a félidő utolsó pillanataiban kis híján egyenlített: Niklas Süle és Antonio Rüdiger közösen hozták helyzetbe Keysher Fullert, aki azonban elrontotta a ziccert.

A fordulást követően néhány perc után az addig csendesebb szurkolók felhördültek, no nem a pályán történtek miatt, hanem mert kiderült, Japán a másik mérkőzésen fordított a spanyolok ellen. Mindez azt jelentette, hogy a németeknek minél több gólt kellene szerezniük – és bízniuk a spanyolokban –, míg Costa Rica előtt felcsillant a továbbjutás reménye egy esetleges győzelemmel.

A németek természetesen nagy erőkkel kezdtek rohamozni, de Costa Rica egy remek támadás végén egyenlített, nagyon nehéz helyzetbe sodorva ezzel ellenfelét.

A németek mindent egy lapra téve kezdtek el rohamozni, Jamal Musiala öt percen belül kétszer is kapufát lőtt. Ezt követően Costa Rica egy pontrúgás után előnybe került, de nem örülhettek sokáig annak, hogy továbbjutásra állnak, Kai Havertz ugyanis gyorsan egyenlített. Újabb néhány perc elteltével Niclas Füllkrug ziccerét Keylor Navas a torna talán legnagyobb védésével hárította. A németek ugyanakkor a hajrában teljesítették az elvártakat, Havertz és Füllkrug góljaival 4-2-re nyertek, de nem ünnepelhettek, mert a másik meccsen elmaradt a spanyol egyenlítés.


E csoport, 3. (utolsó) forduló:

Costa Rica-Németország 2-4 (0-1)
al-Hor, 67 054 néző, v.: Stéphanie Frappart (francia)
gólszerzők: Tejeda (58.), Borges (70.), illetve Gnabry (10.), Havertz (73., 84.), Füllkrug (89.)
sárga lap: Duarte (77.)

Costa Rica:
Keylor Navas – Keysher Fuller (Jewison Bennette, 74.), Oscar Duarte, Kendall Waston, Juan Pablo Vargas, Bryan Oviedo (Anthony Contreras, 93.) – Brandon Aguilera (Youstin Salas, a szünetben), Celso Borges, Yeltsin Tejeda (Roan Wilson, 93.), Joel Campbell – Johan Venegas (Ronald Matarrita, 74.)

Németország:
Manuel Neuer – Joshua Kimmich, Niklas Süle (Matthias Ginter, 93.), Antonio Rüdiger, David Raum (Mario Götze, 67.) – Leon Goretzka (Lukas Klostermann, a szünetben), Ilkay Gündogan (Niclas Füllkrug, 55.) – Jamal Musiala, Leroy Sané, Serge Gnabry – Thomas Müller (Kai Havertz, 66.)

I. félidő:
10. perc: Musiala ugratta ki a bal oldalon érkező Raumot, akinek tökéletes beadását Gnabry hat méterről a kapu bal oldalába fejelte (0-1).

II. félidő:
58. perc: Fuller jobb oldali beadását a középen érkező Campbell csukafejessel próbálta meg a hálóba juttatni, Neuer védte a közeli próbálkozást, de a kipattanót Tejeda már bepofozta (1-1).
70. perc: Beívelt szabadrúgás után hatalmas kavarodás alakult ki a német kapu előterében, végül Borges a lecsorgó labdát Neuer lába alatt a hálóba rúgta (2-1).
73. perc: Több játékoson is irányt változtatott a labda, mielőtt Havertz elé került, végül a Chelsea támadója ziccerben találta magát, és magabiztosan a hálóba lőtt (2-2).
84. perc: Gnabry tökéletesen kanyarított be az ötösre, ott Havertz érkezett, és senkitől sem zavartatva a kapuba passzolt (2-3).
89. perc: Kimmich ívelte be a védők mögé a labdát, Sané finoman tálalt Füllkrug elé, aki közelről a kapuba lőtt (2-4).


A tizenhat között a japán együttes ellenfele Horvátország lesz, míg a spanyolok Marokkóval találkoznak.

Korábban írtuk