Huszonegy sportágat lehet kipróbálni az 5. Téli Sportágválasztón, amelyet Káposztásmegyeren, a Vasas Jégcentrumában rendeznek meg szombaton.

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

Kiss Gergely kommunikációs igazgató, háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó az M1 aktuális csatornán szerdán kiemelte: Magyarországon már nem csupán egy kiváltságos réteg űzi a téli sportokat, hanem egyre többen. Ennek megfelelőn mutatkozott igény arra, hogy a Nagy Sportágválasztó téli sportjait ne a természetellenes májusi, illetve szeptemberi időpontokban lehessen kipróbálni.

„Az első ilyen jellegű téli eseményünkön még két-három-négy ezren lehettek talán, most viszont már dupla ennyi érdeklődőt várunk az ezúttal is ingyenes, de regisztrációhoz kötött rendezvényre” – mondta.

Kiss Gergely hozzátette: a Magyarországon komoly hagyományokkal rendelkező korcsolya és jégkorong a legnépszerűbb a kilátogató fiatalok és szüleik körében, de a többi havas, jeges sportág iránt is nyitottak az érdeklődők.

A rövidpályás gyorskorcsolyának nagy hírverést csinált az első magyar téli olimpiai bajnoki aranyérmet 2018-ban megszerző férfiváltó, melynek egyik tagja, Knoch Viktor ott lesz a szombati eseményen. Csakúgy, mint az olimpikon alpesi síző Miklós Edit, illetve Szuper Levente, aki sportága mellett a jégkorongozók egyik nagy generációját is képviseli.

A program 10 órától 17 óráig tart, azt követően pedig a résztvevők szintén ingyen tekinthetik meg a Schiller-Vasas HC – Gyergyói HK jégkorongmérkőzést az Erste Ligában.