Ezt Selmeci Attila, a 200 méter pillangó világcsúcstartójának edzője mondta csütörtökön a közmédiának.

Hirdetés

A szakember megjegyezte, a 20 esztendős versenyző felkészülésének első ciklusa a decemberben rendezett országos bajnokságon ért véget, felemás eredménnyel, ami nem meglepő, hiszen átesett a koronavírus-fertőzésen.

A tréner elmondta, tanítványa január óta „becsülettel végzi a munkáját”, a felkészülés ötödik hetében pedig jön a nizzai viadal, amely jó visszajelzést ad majd arról, hol tartanak. Hozzátette: Milák esetében különösen fontos, hogy időről időre versenyen tudjon meggyőződni arról, mi az, ami jól, és mi az, ami kevésbé jól megy.

Selmeci Attila elmondta, hogy a tervek szerint február 20-tól Madeirán készülnének tovább, jelenleg azonban még kérdéses az utazás, de bíznak a vírushelyzet javulásában.

Korábban írtuk