Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
A győztes Kiss Norbert, a Révész Racing versenyzője a gyorsasági kamion Európa-bajnokság második, magyarországi fordulója első versenyének eredményhirdetésén a Hungaroringen 2022. június 11-én
Hirdetés

Az Eb-pontversenyt is vezető 37 éves szombathelyi pilóta a péntek délutáni időmérő edzésen mutatott teljesítményéhez hasonlóan ezúttal is magabiztos volt, ellenfelei nem tudták veszélyeztetni sikerét.

A gördülő rajtot Kiss valamivel rosszabb ütemben kapta el, mint a mellőle startoló német Sascha Lenz, de az első kanyarban a belső íven forduló magyar versenyző meg tudta őrizni a vezető pozíciót. Mögötte nagy csata kezdődött a második helyért Lenz és a 2017-ben Európa-bajnok cseh Adam Lacko között, miközben Kiss már az első kör végére csaknem három másodperces előnyt dolgozott ki magának.

A Révész Racing hazai közönség előtt szereplő versenyzője az első néhány körben körönként egy másodperccel volt gyorsabb a másodikként száguldó Lenznél, a versenytáv feléhez érve már több mint hat másodperccel vezetett. Közben a harmadik pozíciót a hatszoros Eb-győztes Jochen Hahn vette át Lackótól, aki aztán a negyedik helyért keveredett csatába a Kisshez hasonlóan három Eb-trófeával rendelkező spanyol Antonio Albacetével.

Kiss a célegyenes lelátóján helyet foglaló többezer néző üdvrivalgásától kísérve végül 9.3 másodperces előnnyel nyerte a 11 körös viadalt, mögötte Lenz lett a második, Hahn pedig a harmadik. Negyedikként Lacko, ötödikként Albacete ért célba.

„Maradt még benne egy pici, de nem siettem, próbáltam vigyázni az autóra, láttam, hogy nincs szükség arra, hogy gyorsabban menjek. A második futamon a fordított rajtrács szabálya miatt a nyolcadik helyről rajtolok, de hazai pályán nem lehet más a taktika, mint támadni és minél több pozíciót javítani” – nyilatkozta az MTI-nek Kiss a díjkiosztó után.

A kamion Eb Super Racing Festival keretében zajló magyarországi fordulójának második futamát 19 órától rendezik a Hungaroringen.


Végeredmény:

kamion Eb, Hungaroring, 1. futam (11 kör, 48,1 km, a dobogósok):
1. KISS NORBERT (MAN) 25:46.8 perc
2. Sascha Lenz (német, MAN) 9.339 másodperc hátrány
3. Jochen Hahn (német, Iveco) 13.511 mp h.

Korábban írtuk