Fotó: MTI/Illyés Tibor
Kapás Boglárka a női 200 méteres pillangóúszás döntőjében a vizes világbajnokságon a Duna Arénában 2022. június 22-én
Hirdetés

A 29 éves magyar versenyző 2:08.12 perccel csapott célba.

Kapás a keddi elődöntőből 2:07.89 perces idővel éppen a nyolcadik helyen jutott a fináléba, ahol szokáshoz híven lassan kezdett, ezúttal viszont a mezőny annyira ellépett tőle, hogy szokásos nagy hajrája is csak arra volt elég, hogy holtversenyben lett a hetedik a dán Helena Bachhal.

„Legalább nem lettem nyolcadik. Egy kis hiányérzetem van, hogy nem sikerült 2:07-es időt úszni, de ma reggel azért éreztem, hogy ez a tegnap délutáni úszás mennyit kivett belőlem. Kijött, hogy fizikailag nem vagyok abban az állapotban, amiben kellene. Nekem a középdöntő volt a fő úszásom, itt beleadtam mindent, de ennyi maradt” – nyilatkozta Kapás, aki derékproblémák miatt éppen az alapozása közepén kényszerült több hetet kihagyni.

A számot a kanadaiak szupertehetsége, Summer McIntosh nyerte, és akárcsak az elődöntőben, ezúttal is junior világcsúcsot úszott. McIntosh 15 évesen és 308 naposan diadalmaskodott, legutóbb a kínai Je Si-ven nyert hasonlóan fiatalon világbajnoki címet, 2011-ben 200 méter vegyesen.


Eredmények:
női 200 m pillangó, világbajnok:
Summer McIntosh 2:05.20 perc
2. Hali Flickinger (Egyesült Államok) 2:06.08
3. Zsang Jü-fej 2:06.32
…7. Kapás Boglárka 2:08.12

Korábban írtuk