Február 22. – A Magyar Parasport Napja.

Posted by Magyarország Kormánya on Sunday, February 21, 2021
Hirdetés

A kormány Facebook-oldalára feltöltött kisfilmben Kásler Miklós emlékeztetett: az Országgyűlés 2017. december 12-én egyhangúlag határozott arról, hogy minden évben február 22. a Magyar Parasport Napja, amelyre idén így már negyedszer kerülhet sor.

„Külön szeretném megköszönni mozgásukban korlátozott sportoló honfitásainknak, hogy a fizikai nehézségek ellenére elhivatottan mutatnak példát a társadalom minden tagja számára, és bizonyítják, hogy megfelelő elszántsággal és szorgalommal minden nehézség leküzdhető és teljes életet lehet élni” – fogalmazott a miniszter.

Szabó Tünde azt mondta, a MPN nagyon fontos, „hiszen a társadalmi felzárkóztatás integrációját képviseljük azzal, hogy a fogyatékkal élőket még közelebb hozzuk az épekhez”. Az államtitkár úgy véli: ma már elmondható, hogy a sportban dolgozók az ép sportolók mellett a fogyatékkal élőkkel is ugyanúgy foglalkoznak.

„Nagyon büszkék vagyunk a parasportolókra, hiszen ők azok, akik nap mint nap bizonyítják, hogy lehetetlen nem létezik” – jelentette ki Szabó Tünde.

Korábban írtuk

Az idei MPN egyik nagykövete – Póta Georgina kétszeres Európa-bajnok asztaliteniszező mellett – Szvitacs Alexa Eb-győztes para-asztaliteniszező, aki korábban az épek között versenyzett.

„Úgy gondolom, hogy hitelesen tudok közvetíteni a két sportvilág között. Számomra nagyon fontos az érzékenyítés, úgy gondolom, hogy nagyon sok helyre el kell juttatnunk a parasport üzenetét: fogyatékosnak lenni nem azt jelenti, vesztesnek lenni” – fogalmazott a játékos, aki a nap folyamán több iskolába is ellátogat, hogy népszerűsítse ezt a gondolatot és online tanórákon is részt vesz.

Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke azt mondta, hogy ezen a napon a magyar parasport történelmét és jelenét is ünnepeljük.

„Azt mutatjuk meg, hogy mindenki győztessé válhat. Magyarország kormányával együttműködve igyekszünk megteremteni a lehetőséget minden fogyatékos embernek arra, hogy a sportot válassza önkifejezése eszközéül, és ezzel büszkévé tegye a teljes magyar nemzetet” – fejtette ki.

A Magyar Parasport Napjának dátumválasztása szimbolikus, hiszen 1970. február 22-én alakult meg a Mozgásgátoltak Halassy Olivér Sport Clubja, amely sokáig az egyesület volt, amelyben a fogyatékkal élők szervezett keretek között sportolhattak.