Fotó: MTI, archív
Fotó: MTI, archív
Hirdetés

„Hallottam már róla itt a vegyes zónában, de előtte nem tudtam, és nem is akarom igazából felfogni. Talán majd ha befejezem, akkor kezdek el számolgatni” – válaszolta a háromszoros olimpia bajnok arra kérdésre, mit érez azt követően, hogy kétszeresen is sporttörténelmet írt azzal, hogy a 400 méter vegyesen aratott sikerével első női úszóként ötször nyert meg egy számot, a sportág történetében pedig elsőként csinálta meg azt, hogy a 200-400 vegyest sorozatban négyszer nyert a vb-ken.

„Sok mindenen mentem keresztül ebben az egy hétben,és sokat tanultam magamról. Legfőképpen azt, hogy már nem ugyanabban a mentális zónában versenyzek, mint régen. Ez a kétszáz vegyes után picit ijesztő is volt, hiszen a riói olimpián, majd két évvel ezelőtt, a budapesti világbajnokságon is másképp éreztem magam. Nem értettem, hogy itt miért nincs bennem az a feszültség, azaz az adrenalin, miért nem tudok úgy izgulni egy szám előtt, mint régen. Aztán végül olyannyira sikerült ezt az előnyömre fordítani, hogy a mai döntőhöz már tökéletesen hideg fejjel tudtam odaállni, és ha kellett volna, akkor akár taktikát és technikát is tudtam volna váltani” – nyilatkozta a 30 éves klasszis, aki kitért a szombati 200 méter hát döntőjére, amit gyakorlatilag nem sokkal a rajt után látványosan „elengedett”, és végül csak a nyolcadik lett.

„Nem kellett volna elindulnom, és erre a döntő közben jöttem rá. Ez nem volt egy sportszerű dolog, ezért nem is mondtam róla semmit utána. Próbáltam úgy felfogni, hogy becsukom a szemem, és meg sem történt. Ugyanakkor ebből a szituációból is tanultam, éles helyzetben kibukik, hogy mit akarok és mit nem, ezért ezt át fogjuk gondolni” – mondta Hosszú. Rögtön hozzátette: ez azért nem jelenti automatikusan azt, hogy „elengedné” a hátúszást.

„Idén nem volt annyi időm mindenre felkészülni, főleg a vegyesre koncentráltunk, de a verseny közben vissza akartam kerülni abba az üzemmódba, mint régen” – mondta.

Azzal kapcsolatban, hogy a kilenc vb-aranya között a mostani milyen helyet foglal el, azt válaszolta: nagyon nehéz kérdés, mert mindegyikről könyvet tudna írni.

„A mostani talán azért is van előkelő helyen, mert nagyon nehéz volt az idáig vezető út. Ráadásul tíz évvel az első győzelem után született a mai siker” – emelte ki.

Hosszú nem megy pihenni a világbajnokság után, ugyanis jövő héten már a tokiói világkupán medencébe ugrik.

„Ilyekor hazamenni, és újra beleállni az edzésekbe sokkal nehezebb, mint elmenni egy versenyre és csak egyszerűen leúszni a futamot. Nem mellékesen pedig zsebpénznek sem rossz, úgyhogy nem panaszkodhatok” – tette hozzá Hosszú Katinka.

Az immáron kilencszeres világbajnok a magyar úszósport történetének 32. vb-aranyát nyerte, Kvangdzsuban ez volt a negyedik magyar elsőség a medencében: Hosszú két sikere mellett Milák Kristóf és Kapás Boglárka 200 méter pillangón diadalmaskodott, előbbi Michael Phelps 2009-es világcsúcsát megdöntve. A nyíltvízi úszók között Rasovszky Kristóf lett első 5 kilométeren.