Fotó: Vermes Tibor/Demokrata
Fotó: Vermes Tibor/Demokrata
Hirdetés

„A stratégiát megváltoztatjuk, mert a hazai összecsapás más taktikát igényel” – jelentette ki az ukrán szakember, de a szakmai részletekbe már nem kívánt belemenni, nehogy felfedje kártyáit a rivális előtt. – „Az első meccsen volt már olyan, hogy vezetett az ellenfél, akkor jól reagált a csapat, amelynek most is készen kell állnia minden szituációra.”

Rebrov az MTI érdeklődésére elmondta: a horvát bajnok a Ferencváros eddigi legerősebb riválisa a szezonban, és elsősorban a rivális támadójátékát tartja kiemelkedőnek. Ugyanakkor hozzátette: a futball nemcsak támadásból áll.

„Nem foglalkozom az esélyekkel. A Valletta ellen mi voltunk a favoritok, mégis nehéz párharc volt, a Ludogorec ellen a rivális volt az esélyes, mégis továbbjutottunk” – mondta a tréner azzal kapcsolatban, hogy a zágrábi 1-1-es döntetlennel a zöld-fehérek várják kedvezőbb helyzetből a keddi találkozót.

„Nekem minden meccs ugyanolyan fontos. Persze a Ferencváros 24 éve nem szerepelt a BL főtábláján, ez pluszt ad a mostani meccs fontosságához” – mondta Rebrov.

Az edző kitért az OTP Bank Liga elmúlt két idényében gólkirály Davide Lanzafame hétfői távozására is. Szerinte a játékosok jönnek és mennek, ami normális egy klub életében, és ez nincs másként a Honvédhoz visszatérő olasz csatár esetében sem.

A Ferencváros játékosa, Tokmac Nguen azt emelte ki, hogy nagyon jó csapat ellen játszanak, de idegenben is megvoltak a gólszerzési lehetőségeik, itthon pedig szeretnének még támadóbb szellemben futballozni.

„Mindenki boldog lenne, ha továbbjutnánk” – jelentette ki a kenyai származású norvég támadó, aki az egyik legjobb edzőnek tartja Rebrovot, akivel eddig dolgozott.

A visszavágó kedden 20 órakor kezdődik a Groupama Arénában, a párharc továbbjutója pedig már mindenképpen valamelyik kupasorozat csoportkörében játszhat. A győztesre a norvég Rosenborg vagy a szlovén Maribor vár a BL-selejtező utolsó körében, míg a vesztes a litván Suduvával vagy az izraeli Makkabi Tel-Avivval csap össze az Európa-liga főtáblájáért.

A Dinamo Zagreb a győzelemért érkezett Budapestre

Nenad Bjelica vezetőedző szerint a Dinamo Zagreb labdarúgócsapata egyértelműen azzal a céllal érkezett Budapestre, hogy győzzön a Ferencváros ellen a Bajnokok Ligája-selejtező harmadik fordulójának keddi visszavágóján, ezzel egyúttal kiharcolja a továbbjutást.

„Jó formában van az együttes, készen állunk a visszavágóra, az edzéseken elégedett voltam a játékosokkal. Hiszem, hogy a győzelem a mienk lesz, de nem becsülöm le az ellenfelet, mert kiváló futballt játszik. Ennek ellenére nekünk kell továbbjutnunk” – jelentette ki a szakember. Hozzátette: játékosai számára nem jelent problémát a telt ház, mert hozzá vannak szokva a jó hangulatú mérkőzésekhez. Megjegyezte: a pálya kifogástalan állapotban van.

Bjelica beszélt arról is, hogy a Dinamo legutóbbi két összecsapásán nem tudott nyerni, múlt héten előbb a magyar bajnokkal játszott hazai pályán 1-1-es döntetlent, majd pénteken az Osijek vendégeként 0-0-t ért el a horvát bajnokságban. Úgy vélte: voltak kisebb problémák a csapat játékában, de ezt átbeszélték, így remélhetőleg ismét a jobbik arcát mutatja majd együttese a keddi összecsapáson. Megjegyezte, lesz néhány változás a csapat összetételében is.

„Davide Lanzafamén kívül is vannak kiváló csatárai a Ferencvárosnak, így az olasz csatár távozása nem befolyásolja a párharcot. A zágrábi első meccsen még nem volt pályán, amikor az FTC egyenlített” – mondta a Honvédhoz hétfőn visszatérő támadóval kapcsolatban Bjelica.

Marin Leovac arról beszélt, hogy az 1-1-es eredmény ellenére a Ferencváros nem okozott meglepetést számukra, tudták, hogy kiváló ellenfél vár rájuk. A horvát válogatott védő azt ígérte, ezúttal az igazi arcát mutatja majd a Dinamo Zagreb.