Fotó: MTI/Illyés Tibor, archív, illusztráció
Hirdetés

A nyitó futamban Késely Ajna 400 méter gyorson 4:05.92 perces idővel diadalmaskodott, majd Milák Kristóf 200 méter pillangón 1:53.64 peres kiváló eredménnyel utasította maga mögé az „ötcsillagos” mezőnyt. A Honvéd 19 éves versenyzője pályafutása során először küzdött meg a Londonban olimpiai bajnok Chad Le Clos-val, mellettük pedig a szám korábbi világbajnoka, Cseh László és a japán Szakaj Maszato indult. Milák nem illetődött meg, óriási fölénnyel győzött.

„Amikor beléptem az uszodába, azonnal magukkal ragadtak azok az érzelmek, melyeket a 2017-es világbajnokságon éltem át. Nagyon figyelnem kellett, hogy ezek az érzések ne vigyenek el az elején, aztán a második százon ez a lendület ki is jött belőlem. Elképesztően jó idő lett, semmi fájdalmam nem volt, olyan mintha nem is én úsztam volna” – nyilatkozta az MTI-nek Milák.

A dél-afrikai klasszis röviden annyit mondott, Milák nagy versenyző, akivel nagyot csatázhatnak majd az olimpián.

Női 200 méter mellen a 17 esztendős Békési Eszter kapott meghívást a szervezőktől, az egriek tehetsége pedig meg is hálálta ezt, ugyanis az orosz Julija Jefimova mögött másodikként csapott célba, ráadásul 2:27.54-es idejével több mint egy másodpercet javított egyéni legjobbján, amely kiváltképpen értékes úgy, hogy a szezon ezen szakaszában a felkészülés közepén járnak az úszók.

„Nagyon szerettem volna megdönteni a legjobb időmet, noha erre nem készültünk most külön. Fantasztikus ilyen közönség előtt úszni” – mondta Békési.

Hosszú Katinka szombaton csak 200 méter háton volt érdekelt – vasárnap három futamban láthatják a szurkolók -, a háromszoros olimpiai bajnok 2:08.16 perces idővel második lett, míg Burián Katalin ugyanitt negyedikként csapott célba (2:09.00).

A szombati program utolsó magyarjaként Kozma Dominik 200 méter gyorson volt érdekelt, a hazai közönség nagy kedvence végül 1:47.12 perccel harmadik lett.

A 3,9 millió dollár összdíjazású elitsorozatban egy számban csak négyen versenyeznek egymással, a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA a legjobbakat, többek között olimpiai bajnokokat, világbajnokokat, ranglistavezetőket hívja meg. A számok győztesei 10 ezer dollárt kapnak, a második helyezettek 8000, a harmadikok 6000 ezer, a negyedikek 5000 dollárt vihetnek haza, míg egy esetleges világcsúcs további 20 ezer dollárt ér.

A sorozat három állomásból áll. Április végén a kínai Kuangcsou városában rajtolt, majd Budapest után május 31-én és június 1-jén az egyesült államokbeli Indianapolis következik.

A szombati győztesek:
férfiak:

200 m pillangó:
Milák Kristóf 1:53.64 perc

50 m gyors:
Benjamin Proud (brit) 21.52 másodperc

100 m hát:
Jevgenyij Rilov (orosz) 52.81 másodperc

50 m pillangó:
Nicholas Santos (brazil) 22.60 másodperc

200 m vegyes:
Jeremy Desplanches (svájci) 1:57.01 perc

100 m mell:
Fabio Scozzoli (olasz) 59.05 másodperc

200 m gyors:
Danas Rapsys (litván) 1:46.74 perc

nők:

400 m gyors:
Késely Ajna 4:05.92 perc

100 m pillangó:
Sarah Sjöström (svéd) 56.78 másodperc

200 m mell:
Julija Jefimova (orosz) 2:22.52 perc

200 m hát:
Margherita Panziera (olasz) 2:06.41 perc

100 m gyors:
Sjöström 53.03 másodperc

50 m mell:
Jefimova 30.26 másodperc

50 m hát:
Anasztaszija Feszikova (orosz) 27.58 másodperc