A fehérváriak ellenfele a selejtező negyedik, utolsó fordulójában az 1. FC Köln lesz, a párharc első felvonását jövő csütörtökön Németországban, a visszavágót pedig egy héttel később Székesfehérváron rendezik. A győztes a csoportkörben játszhat majd ősszel.

Hirdetés

A meccs első percei a vendégeké voltak, a magyar csapat helyzetekig is eljutott, majd magukra találtak a hazaiak is, de amikor végre felvették az ellenfél tempóját, hátrányba kerültek: a 31. percben Zivzivadze értékesített egy kontrát. Büntetőből azonnal válaszoltak a hazaiak, de a formás fehérvári akciót Zivzivadze remek egyéni villanással zárta, így a fehérváriak minimális előnnyel vonultak pihenőre.

A szünet után a vendégek fokozták a tempót, és állandó veszélyt jelentettek a Petrocub kapujára, de az eredmény nem változott. A folytatásban azért csökkent a fehérvári nyomás, érkeztek a cserék – gondolva a vasárnapi, Ferencváros elleni bajnoki rangadóra -, viszont így is végig a vendégek akarata érvényesült. A hazai csapat a hajrában próbálkozott ugyan a támadásokkal, de erejéből nem futotta helyzetre.

Zivzivadze kiváló formában várja a Köln elleni párharcot, a georgiai center minden kupameccsen betalált eddig a szezonban, négy találkozó után öt találatnál tart.


Konferencia-liga, selejtező, 3. forduló, visszavágó:
Petrocub Hincesti (moldovai) – MOL Fehérvár FC 1-2 (1-2)
Kisinyov, v.: Brisard (francia)

gólszerzők: Sandu (34. – 11-esből), illetve Zivzivadze (31., 40.)
sárga lap: Jardan (9.), Cotogoi (55.), Fedorov (89.), illetve Pokorny (33.)
Továbbjutott: a MOL Fehérvár, kettős győzelemmel, 7-1-es összesítéssel.

Petrocub:
Avram – Revenco, Potirniche, Mudrac, Jardan (Cotogoi, a szünetben) – Sandu (Lupan, a szünetben), Bogaciuc (Bejan, 64.), Iosipoi, Platica – Cojocaru (Binzaru, 82.), Ambros (Fedorov, 75.)

MOL Fehérvár:
Rockov – Fiola, Lüftner, Stopira (Heister, 63.) – Nego (Kojnok, 75.), Pokorny, Makarenko (Pinto, 63.), Hangya – Bamgboye, Zivzivadze (Bumba, 63.), Dárdai (Kodro, a szünetben)

Korábban írtuk