Fotó: MTI/Illyés Tibor
Hirdetés

A Ferencváros 24 éves versenyzője pályafutása hatodik Európa-bajnoki címének örülhetett, ezen a távon pedig 2017 után másodjára diadalmaskodott.

Ezüstérmével a 21 esztendős Liu Shaoang megőrizte vezető helyét összetettben. Mögöttük harmadikként a címvédő orosz Szemjon Jelsztratov ért célba.

A fináléban a szokottnál többen, hatan szerepeltek az elődöntős továbbjuttatások miatt, a legnagyobb riválisnak pedig Jelisztratov ígérkezett, rajta kívül még két holland és egy olasz ellenfele volt a Liu fivéreknek.

Az első körökben sok előzgetés történt, de a magyarok végig az első három helyen helyezkedtek. Amikor „megnyugodott” a futam, s mindenki beletörődött a maga pozíciójába, körökön át Jelisztratov vezetett Liu Shaolin és Liu Shaoang előtt. Féltáv után viszont a magyar testvérpár elérkezettnek látta az időt, hogy élre álljon, s a közönség ovációja közepette egy körön belül egymás után megelőzték Jelisztratovot, akit jól ismernek, mivel egész nyáron együtt készültek. A hajrában senki és semmi nem veszélyeztette a magyarok kettős diadalát, ugyanis olyan tempóban száguldottak a jégen, hogy Jelisztratov kissé leszakadt, azaz egy pillanatra sem volt támadási pozícióban, de a harmadik helyét megvédte. A magyar testvérpár ötödször aratott kettős diadalt az Eb-ken: 2017-ben éppen 1000 méteren, tavaly Dordrechtben 500 és 1500 méteren, míg Debrecenben 500 és 1000 méteren.

A nőknél a kisdöntőben voltak érdekeltek a magyarok, de Jászapáti Petrának és Lockett Deannának nem sikerült jól összedolgoznia. A futam elején az orosz Jekatyerina Jefremenkova és Jászapáti csatázott az éllovas pozícióért, amikor az ausztrál születésű magyar versenyző megpróbált előretörni, éppen honfitársával akadt össze, aki emiatt kisodródott, és visszaesett az ötfős mezőny végére. A hajrában Lockett is visszacsúszott, még Jászapáti is visszaelőzte. Előbbi így összességében tizedik, utóbbi kilencedik lett.

A fináléban ismét a holland Suzanne Schulting diadalmaskodott, aki így mindhárom egyéni távon aranyérmes lett, ez legutóbb a brit Elise Christie-nek sikerült még 2016-ban. Mögötte honfitársa, Lara van Ruijven lett az ezüst-, míg az olasz Arianna Fontana a bronzérmes.

Vasárnap még a 3000 méteres szuperdöntőkre és a staféták fináléira kerül sor.
Eredmények:
férfi 1000 m, Európa-bajnok:
Liu Shaolin Sándor 1:25.636 perc
2. Liu Shaoang 1:25.667
3. Szemjon Jelisztratov (Oroszország) 1:25.831
…12. Krueger Cole

női 1000 m, Európa-bajnok:
Suzanne Schulting (Hollandia) 1:33.353 perc
2. Lara van Ruijven (Hollandia) 1:33.464
3. Arianna Fontana (Olaszország) 1:33.596
…9. Jászapáti Petra
10. Lockett Deanna
11. Bácskai Sára Luca


Liu Shaoang arany-, Shaolin Sándor ezüstérmes összetettben

Liu Shaoang arany-, míg bátyja, Liu Shaolin Sándor ezüstérmet nyert összetettben a debreceni Főnix Csarnokban zajló rövidpályás gyorskorcsolya Európa-bajnokság vasárnapi zárónapján.

A férfiak rajtprocedúrája némileg elhúzódott, a két holland versenyző ugyanis rossz sorrendben állt fel. Amikor ezt az indítóbíró kiszúrta, a hollandok nagy nevetés és egy pacsi kíséretében helyet cseréltek.

A testvérpár a pontverseny első két helyéről várta a szuperdöntőt, és az újabb duplázáshoz az is elég volt számunkra, hogy Shaolin az utolsó előtti, testvére pedig az utolsó helyen érjen célba. A futamon a Liu testvérek ennek ellenére egyből az élre álltak, az első részhajrát Shaolin vitte el. A táv második harmadában Shaoang leszakadt a mezőnytől, és láthatóan a váltóra tartalékolt, míg bátyja a többiekkel együtt haladt.

Az utolsó harmadra Shaolin is lelassított – öccse már körhátrányban haladt -, a szuperdöntőt pedig így a jó taktikával versenyző orosz Szemjon Jelisztratov nyerte meg, ezzel az összetett pontverseny harmadik helyére jött fel.

Liu Shaoang pályafutása negyedik Európa-bajnoki címét gyűjtötte be – Debrecenben a másodikat -, összetettben először diadalmaskodott.

A magyar testvérpár hetedszer aratott kettős diadalt az Eb-ken: 2017-ben 1000 méteren, tavaly Dordrechtben 500 és 1500 méteren, valamint összetettben, most Debrecenben pedig az 500 és 1000 méter mellett ugyancsak összetettben.

A nőknél a mindhárom egyéni távon aranyérmes holland Suzanne Schultingnak mindössze rajthoz kellett állnia a szuperdöntőben, ugyanis akkora pontelőnnyel vezetett összetettben, amit a többieknek nem volt esélyük ledolgozni. Nagyobb csatára a többi érmes pozícióért lehetett számítani, de a szám előtt a pontverseny második helyén álló olasz Arianna Fontana tett arról, hogy az ezüstre senki másnak ne legyen esélye, ugyanis megnyerte a szuperdöntőt.

A harmadik helyezett kilétére elég sokat kellett várni, a zsűri ugyanis hosszasan videózta a célegyenesben történteket. Végül a belga Hanne Desmetet és Schultingot kizárta a futamból, a német Anna Seidelt pedig – aki két ellenfelét is akadályozta – sárga lappal is büntették. Így az összetett bronzérmét az olasz Martina Valcepina érdemelte ki.

Eredmény:
férfi összetett, Európa-bajnok:
Liu Shaoang 77 pont
2. Liu Shaolin Sándor 75
3. Szemjon Jelisztratov (Oroszország) 65
…16. Krueger Cole

női összetett, Európa-bajnok:
Suzanne Schulting (Hollandia) 102 pont
2. Arianna Fontana (Olaszország) 68
3. Martina Valcepina (Olaszország) 34
…13. Lockett Deanna 2
…15. Jászapáti Petra
…20. Bácskai Sára Luca