Fotó: MTI/Komka Péter
Hirdetés

Értékelni kell, hogy az ország ilyen nehéz időben is tud fejlődni, gyarapodni – hangsúlyozta.

Azzal, hogy javulnak az infrastrukturális feltételek, a tömegsport erősítése mellett a szélesebb utánpótlás bázis kiépítésével elősegítik azt is, hogy a magyar válogatott csapatok minél nagyobb eséllyel pályázhassanak az érmekre – tette hozzá, remélve, hogy a megújult komplexumoknak köszönhetően is egyre többen kapnak kedvet a sportoláshoz.

Fontos kormányzati célkitűzésnek nevezte, hogy a sport mellett népszerűsítsék az egészséges életmódot is. Példaként említette a közétkeztetés egészségesebbé tételét, a mindennapos testnevelés bevezetését, a szűrőprogramok támogatását, hangsúlyozva, hogy a megelőzésre helyezik a hangsúlyt.

Az eseményhez kapcsolódva a csarnok melletti focipályán az Országgyűlés labdarúgó-válogatottja is pályára lépett Kövér László házelnök, csapatkapitány vezetésével.

Korábban írtuk

Berkó Lajos, a sportért felelős államtitkárság kabinetfőnöke az állandóságot jelentő értékekre hívta fel a figyelmet, idesorolva a sport által képviseleteket, köztük a kitartást, küzdeni tudást, alázatot, tisztességet, csapatban gondolkodást. Hangsúlyozta, hogy Magyarországon a sport kiemelten támogatott stratégiai ágazat, ennek köszönhetően az elmúlt 13 évben olyan léptékű létesítményfejlesztések történtek, amelyek talán a világon is egyedülállók.

Az államtitkárság kiemelt célja a fiatalok ösztönzése a mozgásra, sportra, ehhez pedig 21. századi infrastruktúrára van szükség – jegyezte meg.

Balla Mihály (Fidesz), a nyugat-nógrádi térség országgyűlési képviselője köszönetet mondott Kocsis Máténak, a Magyar Kézilabda Szövetség korábbi elnökének, és Lombos Istvánnak, a városi szövetség volt vezetőjének a beruházás elindításának segítéséért. Balassagyarmaton már minden egyes sportághoz megvan az infrastruktúra az úszástól a honvédelmi sportokig – mondta a képviselő.

Csach Gábor (Fidesz-KDNP), Balassagyarmat polgármestere arról beszélt, hogy az utóbbi 15 év alatt 40 aktivitást segítő létesítményt építettek a városban; 14 ezres városként 120 millió forintot költenek sportra, a létesítmények fenntartására, illetve a 15 sportegyesület támogatására.

Az eseményhez kapcsolódva megrendezték az U16 Balassagyarmat-Sopron, vagyis a Civitas Fortissima (Legbátrabb város)- Civitas Fidelissima (Leghűségesebb város) összecsapást, majd az Országgyűlés válogatottja mérkőzött meg a Balassagyarmati Közéleti válogatottal. A futballmeccs kezdőrúgását Balla Mihály képviselő végezte el.

A parlamenti válogatott tagjai a meccs előtt koszorút helyeztek el a Civitas Fortissima emléktáblánál, amely arra emlékeztet, hogy 1919-ben magyar katonák és fegyvert fogó polgárok, vasutasok, diákok kiűzték Balassagyarmatról a megszálló cseh katonaságot, és elérték, hogy a város Magyarország része maradhasson.

Magyar Zoltán, a válogatott szövetségi kapitánya az MTI-nek elmondta: a rendszerváltás utáni években megalakult csapat kerete némileg változik, de van egy állandó, összetartó mag. A rövid téli, illetve a nyári szünetet kivéve minden hétfőn edzést tartanak. Számos jótékonysági mérkőzésük van itthon és a határon túl is, játszottak már a brit és a török parlament csapatai ellen is.

2011-ben mini Európa Bajnokságot szerveztek olasz, szerb és román képviselők részvételével, 2018-ban a V4-ek tornáját rendezték meg Balatonfüreden.

Magyar Zoltán, aki 2010 óta irányítja a válogatottat, elmondta azt is, több mint 20 éve focizik a csapat az erdélyi Csíkszentdomokoson a szűréseket végző Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat rendezvényén, itt székely közéleti személyiségekből álló csapattal mérkőznek meg.

A kapitány kitért rá, hogy Kövér László házelnök kezdeményezésére rendezik meg a Nemzeti Összetartozás Labdarúgó Tornát 2021-től. Az első eseménynek Csíkszentdomokos, a másodiknak Budapest adott otthont, idén a délvidéki, szerbiai Topolyán rendezik a III. Nemzeti Összetartozás Labdarúgó Tornát, ahol Csángóföld, Délvidék, Erdély, Felvidék és Kárpátalja csapataival mérkőzik meg az Országgyűlés válogatottja június 16-án és 17-én.