Bár maga az érintett egyértelműen nem jelentette ki, hogy ez pályafutása utolsó versenye, a szurkolók és a média az „utolsó táncaként” tekintettek idei, New York-i szereplésére. Az Arthur Ashe Stadionban ezúttal is 24 ezer fanatikus néző buzdította több mint három órán keresztül, a 40 éves, egyesben 23-szoros Grand Slam-győztes amerikai játékos pedig mindent megtett, hogy ez még ne a búcsúmérkőzése legyen. Az elvesztett első szett után nagy csatában megnyerte a másodikat, a döntő játszmára azonban már nem maradt tartaléka.

Hirdetés

A meccs után könnyek között mondott köszönetet a családjának. „Ezek örömkönnyek. Szórakoztató utazás volt. Egyszerűen csak hálás vagyok” – fogalmazott. Arra a kérdésre, hogy visszatér-e még a pályára, a következőt válaszolta: „Úgy gondolom, hogy nem, de soha nem lehet tudni. Nem tudom.”

A sportág elmúlt évtizedeinek meghatározó alakja egy nappal korábban nővérével, az ugyancsak volt világranglista-vezető Venusszal párosban is búcsúzott a US Openen. Az 1995-ben profinak állt szupersztár 23 GS-serlegét is beleszámítva 73 tornán diadalmaskodott, 2002 óta 319 héten át vezette a világranglistát – ezzel harmadik az örökrangsorban -, és ötszörös WTA-világbajnok. Venusszal 14 GS-tornát nyertek párosban, vegyespárosban még két Grand Slamen ünnepelhetett, s közel 100 millió dollárt keresett a teniszpályán. Négyszeres olimpiai bajnok.

A New York-i férfiversenyben az első helyen kiemelt, címvédő orosz Danyiil Medvegyev ismét bizonyította remek formáját, három sima szettben verte a selejtezőből indult kínai Vu Ji-pinget, s a nyolcaddöntőben az ausztrál Nick Kyrgios vár rá.

Korábban írtuk

Eredmények:
férfi egyes, 3. forduló (a 16 közé jutásért):
———————————————-
Medvegyev (orosz, 1.) -Vu (kínai) 6:4, 6:2, 6:2
Ruud (norvég, 5.)-Paul (amerikai, 29.) 7:6 (7-3), 6:7 (5-7), 7:6 (7-2), 5:7, 6:0
Carreno Busta (spanyol, 12.)-De Minaur (ausztrál, 18.) 6:1, 6:1, 3:6, 7:6 (7-5)
Kyrgios (ausztrál, 23.)-Wolf (amerikai) 6:4, 6:2, 6:3
Hacsanov (orosz, 27.)-Draper (brit) 6:3, 4:6, 6:5-nél Draper feladta
Moutet (francia)-Cachin (argentin) 6:3, 4:6, 6:2, 7:5
korábban közölt eredmények:
Berrettini (olasz, 13.)-Murray (brit) 6:4, 6:4, 6:7 (1-7), 6:3
Davidovich Fokina (spanyol)-Galan Riveros (kolumbiai) 6:4, 5:7, 6:4, 6:4

    női egyes, 3. forduló (a 16 közé jutásért):
    ——————————————–
Gauff (amerikai, 12.)-Keys (amerikai, 20.) 6:2, 6:3
Garcia (francia, 17.)-Andreescu (kanadai) 6:3, 6:2
Riske-Amritraj (amerikai, 29.)-Vang (kínai) 6:4, 3:6, 6:4
Szamszonova (orosz)-Krunic (szerb) 6:3, 6:3
Tomljanovic (ausztrál)-S. Williams (amerikai) 7:5, 6:7 (4-7), 6:1
    korábban közölt eredmények:
Csang Suaj (kínai)-Marino (kanadai) 6:2, 6:4
Dzsabőr (tunéziai, 5.)-Rogers (amerikai, 31.) 4:6, 6:4, 6:3
Veronyika Kugyermetova (orosz, 18.)-Gálfi Dalma 6:2, 6:0