Pádár Beáta gyorskorcsolya-kanyarbíró a phjongcshangi téli olimpián a Kangnung Jégcsarnokban 2018. február 10-én. MTI/Czeglédi Zsolt (szerk.)
Hirdetés

A magyar bíró január 31-i megérkezése óta koronavírus-fertőzés miatt tíz napig karanténhotelben volt, és még most sem nagyon engedélyezik számára, hogy másokkal találkozzon, étkezzen vagy utazzon.

Pádár Beáta az MTI-nek vasárnap délelőtt elmondta, hogy január 30-án Svájc érintésével utazott Pekingbe, hogy a női short track számok főbírójaként tevékenykedjen, de amikor 31-én megérkezett az olimpiára, a repülőtéren elvégzett PCR-tesztje pozitív eredményt hozott. Előtte, otthon minden tesztje negatív volt, ezért szállhatott fel a repülőre, és kapta meg a beutazási vízumot.

A reptéri pozitív teszt miatt a megérkezési szállodából egyből átvitték egy karanténhotelbe, ahol tíz napot töltött. Minden nap tesztelték, de sokáig pozitív Covid-teszteket adott, egyszer előfordult negatív is, másnap azonban megint pozitív lett az eredmény.

„A fertőzési adataim egyre javultak, és amikor közelített a megfelelő értékhez, kértem a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetséget, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság orvosi bizottságának segítségével +szabadítsanak ki+ a karanténhotelből, hiszen szeretnék dolgozni. A hotelben a civil munkámat tudtam végezni home office-ban, működtek olyan programok is, amelyek segítségével tudtam tartani a kapcsolatot a szeretteimmel, ismerőseimmel. Ezzel együtt ez egy bezártság volt, nem ezért jöttem ide” – mondta Pádár Beáta, aki négy éve Phjongcshangban asszisztensként működött közre a rövidpályás gyorskorcsolyázóknál.

Korábban írtuk

Hozzátette, hogy szerdán végre visszaköltözhetett a „rendes” szállodába, de azzal a feltétellel, hogy senkivel nem találkozhat, nem étkezhet és nem utazhat együtt.

„Pénteken megengedték, hogy kimenjek a short track versenyre, de nem mint főbíró, ám így is tudtam valamit segíteni. Ma, vasárnap megint kimehetek a Fővárosi Fedett Stadionba, és remélem, végre teljes munkát végezhetek” – mondta. „Felajánlották, hogy hazautazhatok, de ezt nem fogadtam el, én szeretnék bíráskodni.”

Pádár Beáta hangsúlyozta: mentálisan sokkal jobban megviselték a történtek, noha a közel két hét alatt öt kilót fogyott, keveset tudott enni, aludni, fájt a torka, izomfájdalmai voltak és fáradtság gyötörte.

„Nem kaptunk gyógyszert, vitamint. Minden nap reggel feljöttek hozzám, elvégezték a PCR-tesztet, megnézték a vérem oxigénkapacitását, és megmérték a lázam. Amúgy senki nem mondott semmit, hogy mire számíthatok, mi lesz. Nem ezt várnánk az otthonunktól 7000 kilométerre” – fogalmazott.