Hirdetés

A versenysorozat hivatalos honlapja szerint a 37 éves szombathelyi pilóta a vasárnapi időmérő edzésen is utolérhetetlennek bizonyult, majd a már-már tőle megszokott módon, a starttól a célig vezetve aratta idei 12. futamgyőzelmét.

A második, fordított rajtrácsos verseny már nem sikerült túlságosan jól Kissnek, aki kilencedik lett, de a szombaton elért két második helyének, valamint a vasárnapi diadalának köszönhetően így is kényelmesnek mondható előnnyel vezet az utolsó két forduló előtt.

A kamion Eb két hét múlva Le Mans-ban folytatódik, majd október elején Spanyolországban zárul.

Korábban írtuk