Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
Lucz Anna a kajak-kenu világbajnokság K1 nõi 200 méteres versenyének elõfutamában a koppenhágai Bagsvaerd-tavi versenypályán 2021. szeptember 16-án.
Hirdetés

A kajakos Gazsó és a kenus Kiss Ágnes két hete még a portugáliai utánpótlás-vb-n gyűjtötte az érmeket – előbbi az U23-asok között nyert K-1 500 méteren, utóbbi pedig az ifjúságiaknál C-1 500-on -, most pedig a felnőtt mezőnyben próbál minél jobban teljesíteni. A KSI 21 éves versenyzőjének, Gazsónak már nem ismeretlen ez a közeg, két éve, a négyes vezérevezőseként már aranyérmet is szerzett vb-n, idén júniusban pedig Európa-bajnok lett K-1 1000 méteren. Ennek megfelelően is szerepelt az egy kilométeres táv csütörtöki előfutamában, magabiztosan utasította maga mögé riválisait, így már készülhet a szombati döntőre.

A szegediek mindössze 16 esztendős tehetsége, Kiss ugyan csak hatodikként ért célba C-1 500-on, de élete első felnőtt világversenyén számára elsősorban a tapasztalatszerzés a feladat.

„Nagyon nagy lehetőségként fogom fel, hogy itt lehetek, és szeretnék minél jobban szerepelni. Bár nagyon fáradt vagyok, hiszen az utánpótlás vb után nem volt pihenőm, a középfutamban is megpróbálom a legjobbamat nyújtani” – mondta az MTI-nek a magyar küldöttség egyik legfiatalabb versenyzője, akit legközelebb pénteken szólítanak a rajthoz a vb-n.

Gazsóhoz hasonlóan a délelőtt korábban Kiss Blankával párosban is fináléba jutott Lucz Anna szintén kihagyhatja a középdöntőt K-1 200 méteren, miután a 9-es pályáról nagyszerűen versenyezve – több nagy nevet, így a lengyelek olimpiai ezüstérmesét, Marta Walczykiewiczet is maga mögé utasítva -, némileg váratlanul megnyerte előfutamát, amelyben az első három hely ért finálét.

Kiss Ágnesen kívül a délelőtti programból csupán egy magyar hajó nem jutott tovább egyenes ágon. A tokiói olimpiát is megjárt Adolf Balázs negyedik lett a kenu egyesek 1000 méteres versenyének második előfutamában, s mivel csak a győztes biztosította a helyét a kilences döntőben, délután még a középfutamban is vízre száll.

Korábban írtuk

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
Balla Virág (b) és Takács Kincsõ a kajak-kenu világbajnokság C2 nõi 500 méteres versenyének elõfutamában a koppenhágai Bagsvaerd-tavi versenypályán 2021. szeptember 16-án.

A DÉLELŐTT ESEMÉNYEI:

Remekül kezdték a koppenhágai kajak-kenu világbajnokságot a magyar versenyzők: a délelőtt első felében vízre szállt három egység mindegyike olyan helyen végzett az előfutamában, amellyel kihagyhatja a középfutamot, s már készülhet a szombati döntőre.

Elsőként az UTE duóját, a világ- és Európa-bajnoki bronzérmes 200 méteres kajak kettest, Kiss Blankát és Lucz Annát szólították a rajthoz a Bagsvaerd-tavon, s ők az oroszok és a lengyelek mögött célba érkezve megszerezték a harmadik pozíciót, amely még éppen finálés folytatást ért.

„Nagyon izgultam, mert erre a versenyre helyet cseréltünk, most én ülök elöl. Bár a körülmények nem ideálisak, s olyan tipikus első pályás futam volt ez, örülünk, hogy bejutottunk a döntőbe” – értékelt az MTI-nek Kiss.

Az előző, szegedi vb-n ezüstérmes, friss olimpiai ötödik Balla Virág, Takács Kincső kenupárosnak sem okozott gondot a döntőbe jutás kiharcolása 500 méteren, végig kontrollálták az előfutamot, amelyet meg is nyertek, s mint a parton elmondták, még maradt is bennük.

„A futamunkból hiányzott a kínai egység és a kanadaiak sem a legerősebb párosukat szerepeltetik most, így egy higgadt, erős ötszáz métert jöttünk. Mindketten úgy éreztük, hogy ebből még tudnánk indítani, ezért remélem, hogy ha ezt beépítjük, a döntőben még jobb pályát tudunk majd menni” – mondta Balla Virág, aki társához hasonlóan a győri klub kenusa.

Férfi K-1 1000 méteren csak a futamgyőzelem ért egyből döntőt, de a magyar tábornak nem volt izgulnivalója, a szám olimpiai, világ- és Európa-bajnoka, Kopasz Bálint ugyanis utcahosszal nyerte a versenyét. Igazi riválisa nem akadt, ő pedig a saját tempójában haladva fölényes győzelmet aratott.

„Ezt bemelegítésnek szántam, körülbelül nyolcvan százalékos erősségű pályát jöttem. Arra jó volt, hogy bemelegítsek a délutáni versenyre, amikor majd a négyessel szállunk vízre. Elég nyomott az idő, magas a páratartalom, ráadásul szembeszél van, amit én nem szeretek, de jó formában érzem magam” – nyilatkozott Kopasz Bálint, aki összesen három számban indul a dán fővárosban.