A nemzetközi szövetség közleményben tudatta a végrehajtó bizottság döntését, melyet a televíziós felvétel alapján hozott meg.

Hirdetés

Schleu a nagyszerűen sikerült vívása után úszásban is tekintélyes előnyt őrzött meg, így egy átlagos lovaglással is könnyed győzelmet arathatott volna, de sehogyan sem bírt lovával. A televíziós közvetítésben látható volt, hogy a belovaglást követően neki se tudott kezdeni a pályának, sírva küszködött azért, hogy egyáltalán rábírja Saint Boyt az elindulásra.

Kívülről bíztatta őt Raisner, és amikor odafarolt a korláthoz a ló, meg is ütötte, egyúttal hangosan arra biztatta versenyzőjét, hogy pálcázzon erőteljesen. A négylábú viszont csak hátrafelé toporgott, egyáltalán nem akart megindulni, és félő volt, hogy ugratás nélkül ér véget a próbálkozás. Aztán végre megindult Saint Boy, de pár ugrás után ismét ellenszegült, Schleu pedig, aki már-már bizakodni kezdett, kénytelen volt belátni, hogy ebből nem lesz menet, csakhamar ki is csengették. A pont nélküli teljesítménnyel gyakorlatilag kiszállt a versenyből.

Hasonlóan járt ugyanezzel a lóval korábban a mezőny hátsó felében álló, 2017-ben világbajnok orosz Gulnaz Gubajdullina, aki ugyancsak pont nélkül maradt.

Korábban írtuk

Alfons Hörmann német csapatvezető az eset kapcsán sürgős szabályváltoztatást szorgalmazott.

„Úgy kell módosítani, hogy lovas és lova is védve legyen. A lényeg, hogy a ló ne sérüljön, a verseny pedig fair maradjon” – hangoztatta.

Schleu végül 31., Gubajdullina pedig 32. lett a 36 fős mezőnyben.