Fotó: MTI (archív, illusztráció)
Hirdetés

A kvalifikáció sportági szabályai szerint nem vették figyelembe annak a 12 válogatottnak a tagjait, akik a csapatversenyben kvótát szereztek tavaly a dohai vagy idén a stuttgarti vb-n. Így kellett a legjobb húsz közé bekerülni, ami Kovácsnak sikerült, hiszen ebben az összevetésben hatodikként zárt.

Mivel az összetettben a magyarok között másodikként záró Schermann Bianka pontszáma magasabb, mint a húsz kvótaszerző utáni első számú tartalék pontszáma, a szabályok szerint a hazai szövetség dönthet arról, melyik magyar sportoló indul majd Tokióban.

További kvótaszerzésre jövő tavasszal a világkupa-sorozatban, illetve a kontinensbajnokságokon lesz lehetőség.

„Nagyon boldog vagyok, hogy megvan az olimpiai kvóta, és Schermann Biankának sikerült átlépnie a ponthatárt. Az olimpián csak egy magyar női tornász szerepelhet, így most mindkét versenyző nekiállhat, és készülhet, dolgozhat” – nyilatkozta Draskóczy Imre, a női válogatott szövetségi kapitánya.

Hozzátette, aki a legtöbbet tud fejlődni, az jut ki az olimpiára, várhatóan a jövő évi Európa-bajnokság dönt majd arról, ki lehet ott Tokióban.

A magyarok szombaton kora este felemáskorláton kezdték a selejtezőt, ahol Kovács Zsófia teljesített a legjobban, Böczögő Dorina viszont elrontotta a leérkezést, ami meglátszott a pontszámán is.

A gerendáról Kovács Zsófia és Makra Noémi is leesett, de az ugyancsak hibázó Schermann Bianka és Böczögő Dorina eredménye sem érte el a 12 pontot, vagyis a csapat ezen a szeren nyújtotta a leggyengébb teljesítményt.

Talajon Kovácstól három tizedet levontak, Schermann és Böczögő látványos gyakorlatát viszont a közönség vastapssal, a zsűri pedig értékes pontokkal díjazta.

Az ugrás Kovácsnak, valamint Péter Sárának – aki csak ezen a szeren szerepelt – kimondottan jól sikerült, de Schermann és Böczögő sem rontott.

Egyéni összetettben Kovács zárt a legjobb helyen (30.), de ez sem bizonyult elegendőnek számára a döntőbe jutáshoz – második számú tartalék -, és a nők mezőnyében a szerenkénti döntőkben sem lesznek magyarok.

„Ami a pontszámot illeti, a csapat tudott valamit fejlődni a tavalyi, dohai világbajnoksághoz képest, de a gerendán elkövetett rontások miatt Kovács Zsófia két, a többiek pedig egy-egy pontot elveszítettek” – mondta az MTI-nek Draskóczy Imre.

A szövetségi kapitány kifejtette, a gerenda „pszichés szer”, amelyhez nagyon kell a lelki nyugalom, a magyarokon ezúttal azonban nagy volt a nyomás az olimpiai kvalifikáció miatt, ezért túlizgulták a gyakorlatokat.

„Itt eldőlt a verseny hangulata is számunkra, pedig felemáskorláton nagyon jól kezdtünk, szép pontokat kaptunk. Annak külön örülök, hogy Péter Sára megpróbálta ezt a két ugrást, a kézen átfordulás szuplé másfélcsavart most csinálta először. Lenyúlt belőle, de büszke vagyok rá” – magyarázta a kapitány.

Draskóczy kiemelte Schermann Bianka teljesítményét is, és hangsúlyozta: talajon, felemáskorláton és ugrásban is látott előrelépést a csapat tagjaitól.

Altorjai Sándor csapatvezető leszögezte, az olimpiai kvótaszerző 12. hely akkor sem jött volna össze a csapatnak, ha a tornászok nem rontanak a gerendán.

A két évvel ezelőtt egyéni összetettben Európa-bajnoki ezüstérmes Kovács Zsófia úgy fogalmazott: sajnálja, hogy gerendán volt egy nagyobb és egy kisebb hibája, mert ennél sokkal jobb gyakorlatra is képes.

„Sajnos a felkészülés alatt sem volt a legtökéletesebb, bár az utolsó napokban némileg javult. Az utazás előtt volt egy betegségem, így nehezebb dolgom volt” – nyilatkozta.

A talaj kapcsán úgy vélekedett, kár a kilépésért, de ez egy új sor a gyakorlatában, amit szeretne kijavítani.

„Nagyon örültem, hogy sikeresen meg tudtam csinálni a közepesen erős korlátgyakorlatomat, illetve annak is örülök, hogy a sok sérülés után sikerült visszahoznom ezt az ugrásomat” – mondta a Dunaferr SE sportolója.

A magyar női válogatott eredményei a selejtezőben:
felemáskorlát:
18. Kovács Zsófia 14,200 pont
29. Schermann Bianka 13,966
55. Makra Noémi 13,133
124. Böczögő Dorina 11,633

gerenda:
87. Kovács 11,566
103. Böczögő 11,366
109. Schermann 11,266
120. Makra 11,166

talaj:
37. Böczögő 12,866
57. Schermann 12,600
90. Kovács 12,233
99. Makra 12,133

ugrás:
14. Péter Sára 14,016
Kovács 14,433
Schermann 13,366
Böczögő 13,566

Ugrásban csak azokat rangsorolták, akik két gyakorlatot mutattak be.

egyéni összetett:
30. Kovács 52,432
44. Schermann 51,198
69. Böczögő 49,431

csapatverseny:
18. Magyarország 155,661

A világbajnokság további programja:
október 6., vasárnap: férfi selejtező, 10.00
október 7., hétfő: férfi selejtező, 10.00
október 8., kedd: női csapatverseny, döntő, 14.30
október 9., szerda: férfi csapatverseny, döntő, 13.45
október 10., csütörtök: női egyéni összetett döntő, 16.00
október 11., péntek: férfi egyéni összetett döntő, 16.00
október 12., szombat: szerenkénti döntők (férfiak: talaj, lólengés, gyűrű, nők: ugrás, felemáskorlát) 16.00
október 13., vasárnap: szerenkénti döntők (férfiak: ugrás, korlát, nyújtó, nők: gerenda, talaj) 13.00