Fotó: MTI/Kovács Tamás

A négy csütörtöki A döntőből háromban lesz magyar hajó a riói olimpia kajak-kenu versenyén, női K-1 500 méteren Kozák Danuta a címvédésért száll majd vízre.

Az UTE 29 éves versenyzője a Szabó Gabriellával aratott keddi párosdiadal óta már háromszoros ötkarikás bajnok, s ha egyesben sikerül megvédenie Londonban megszerzett címét, négy aranyával minden idők legeredményesebb magyar kajakosa lesz.

Rajta kívül a doppinggyanúba keveredett Horváth Bence és Szomolányi Máté kizárása után csapatba került sprinter kajakos duó, Tótka Sándor és Molnár Péter számít még éremesélyesnek. A kettős a szám világbajnoki címvédője, s a szerdai előcsatározások során remekül versenyzett. Ahogy fogalmaztak: a döntőben bármi megtörténhet.

A harmadik magyar A döntős egység a Hufnágel Tibor, Ceiner Benjámin 1000 méteres kajak kettes lesz, míg Hajdu Jonatán a C-1 200 méter B döntőjében lesz érdekelt csütörtökön.

A birkózócsarnokban, a 2-es Karióka Arénában befejeződnek a nők küzdelmei. Magyar részről a 63 kilós Sastin Mariannának és a 75 kilós Németh Zsanettnek lehet majd szorítani. Sastin a magyar női birkózás történetének legkiemelkedőbb alakja, világ- és Európa-bajnokságokon kilenc érmet szerzett már, köztük 2013-ban vb-aranyat. Csupán olimpián nem állt még dobogóra, most azonban egyértelműen éremért utazott el harmadik ötkarikás versenyére.

A férfi vízilabda-válogatott a negyeddöntős vereség után az 5-8. helyért először a házigazda brazilokkal csap össze, s a magyar triatlonosok is megkezdik szereplésüket: ezen a napon férfiak versenyét rendezik ifj. Faldum Gáborral és Tóth Tamással.

Az Olimpiai Stadionban Szabó Barbara a magasugrás selejtezőjében lesz érdekelt, a dobogóra hajtó öttusázók – Kovács Sarolta, Földházi Zsófia, Marosi Ádám és Demeter Bence – pedig a rangsoroló vívással kezdik meg háromnapos ötkarikás viadalukat.

A csütörtöki versenynapon 25 számban osztanak majd érmeket Rióban, köztük férfi 200 méteres síkfutásban, amelyben a jamaicai Usain Bolt tovább gyarapíthatja olimpiai aranyérmeinek számát, jelenleg hétnél tart.

A magyar érdekeltségű program a riói olimpia csütörtöki versenynapján:

Augusztus 18. csütörtök (zárójelben a helyi idő):

ATLÉTIKA (Olimpiai Stadion)

15.00-17.01 (10.00-12.01): női magasugrás selejtező (Szabó Barbara)

BIRKÓZÁS (2-es Karióka Aréna)

15.00-18.00 (10.00-13.00): női 63 kg (Sastin Marianna) és 75 kg (Németh Zsanett) selejtezők, elődöntők

21.00-23.45 (16.00-18.45): női 53 kg, 63 kg és 75 kg vigaszág és éremmérkőzések

KAJAK-KENU (Rodrigo de Freitas Lagúna)

14.00-15.10 (09.00-10.10): A és B-döntők

14.08 (9.08): férfi K-2 1000 m A döntő (Hufnágel Tibor, Ceiner Benjámin)

14.16 (9.16): férfi C-1 200 m B döntő (Hajdu Jonatán)

14.47 (9.47): férfi K-2 200 m A döntő (Molnár Péter, Tótka Sándor)

15.11 (10.11): női K-1 500 m A döntő (Kozák Danuta)

ÖTTUSA (Ifjúság Aréna)

15.00-18.00 (10.00-13.00): női rangsoroló vívás (Kovács Sarolta, Földházi Zsófia)

19.30-22.30 (14.30-17.30): férfi rangsoroló vívás (Marosi Ádám, Demeter Bence)

TRIATLON (Copacabana Erőd)

16.00-18.15 (11.00-13.15): férfi verseny (ifj. Faldum Gábor, Tóth Tamás)

VÍZILABDA (Olimpiai Uszoda)

Férfiak, az 5-8. helyért:

16.00 (11.00) Magyarország-Brazília

MTI