Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
A megnyitóünnepség a labdarúgó Európa-liga döntőjében játszott Sevilla–AS Roma mérkőzés előtt a budapesti Puskás Arénában 2023. május 31-én
Hirdetés

A 35. percben az olaszok szereztek vezetést a bokasérülése ellenére játszó Paulo Dybala találatával, majd a spanyolok Gianluca Mancini öngóljával egyenlítettek az 55. percben. Bár a hátralévő időben mindkét csapatnak voltak lehetőségei, azok kimaradtak, a hosszabbítás pedig már jóval óvatosabb játékot hozott, így a 11-esek döntöttek a budapesti fináléban.

Fotó: MTI/Illyés Tibor

A csapatok a félidők végi hosszabbításokkal együtt közel 150 percet játszottak – idegek csatáját a Sevilla nyerte 4-1-re.

Az andalúziai együttes hetedik döntőjét játszotta a második számú európai kupasorozatban és valamennyit megnyerte, míg a rómaiak mestere, José Mourinho hatodik európai kupadöntőjében először maradt alul.

EURÓPA-LIGA, DÖNTŐ
SEVILLA (spanyol)–AS ROMA (olasz) 1–1 – tizenegyesekkel 4–1

Budapest, Puskás Aréna, 61.476 néző. V: A. Taylor (angol)
Gólszerző: Mancini (55. – öngól), ill. Dybala (35.)
SEVILLA:
Bono – Jesús Navas (Montiel, 94.), Badé, Gudelj (Marcao, 120+7.), Telles (K. Rekik, 94.) – Fernando (Jordán, 120+8.), Rakitic – Ocampos, Óliver Torres (Suso, a szünetben), Gil (Lamela, a szünetben) – en-Nesziri. Vezetőedző: José Luis Mendilibar
ROMA: Rui Patrício – Ibanez, G. Mancini, Smalling – Spinazzola (D. Llorente, 106.), Cristante, Matics (Bove, 120.), Celik (Zalewski, 91.) – Lo. Pellegrini (El Shaarawy, 106.) – Dybala (Wijnaldum, 68.), Abraham (Belotti, 75.). Vezetőedző: José Mourinho

Korábban írtuk

Fotó: MTI/Illyés Tibor
Budapest, 2023. június 1. A spanyol csapat ünnepli gyõzelmét a labdarúgó Európa-liga döntõjében játszott Sevilla – AS Roma mérkõzésen a budapesti Puskás Arénában 2023. június 1-jére virradóan. A döntõt a Sevilla nyerte 1-1-es rendes játékidõ és hosszabbítás után tizenegyesekkel 4-1-re. MTI/Illyés Tibor

A telt házas stadion közönsége nagyjából ötperces, de annál látványosabb, tüzes és fényjátékos elemeket tartalmazó felvezetést tekinthetett meg a csapatok kivonulása előtt. Mindkét klub szurkolói látványos élőképpel fogadták a kedvenceiket. A rómaiak bordó-sárgába borították a szektoraikat úgy, hogy kirajzolódott a „figli della lupa„, azaz „a farkas gyermekei” szöveg, mellette pedig az olasz trikolor színei jelentek meg, míg a sevillaiak kifeszítettek egy hatalmas molinót, amelyen a kupát tartja egy ember, mellette római számokkal a trófea elhódításának hat évszáma szerepelt, valamint fölötte az „imperium nostrum„ latin felirat, amivel jelezték, a sorozat csúcstartójaként az Európa-liga az ő területük.

Bár az első percekben nem alakult ki nagy helyzet, a felek egyáltalán nem óvatos, tapogatózó játékkal kezdtek, sőt, a védekező stílusáról híres Roma kifejezetten támadó szellemben lépett pályára annak ellenére, hogy azért a Sevillánál volt többet a labda. Az első helyzet is az olasz csapat előtt adódott, de Spinazzola ígéretes helyzetből a kapu közepe felé lőtt, így a marokkói Bono védeni tudott.

Az első negyedóra után viszont kialakult a legvalószínűbbnek tartott taktikai forgatókönyv, azaz az andalúziai együttes meddő mezőnyfölényben futballozott, riválisa stabilan védekezett és ellentámadásokra rendezkedett be. Ebben az időszakban több kemény belépő volt, de a játékvezető az első sárga lappal megfékezte a további durvaságokat. A Sevilla továbbra is többet passzolgatott saját térfelén, illetve a római 16-os és a felezővonal között, de az olaszok akciói tűntek ígéretesebbnek, egy ilyenből aztán a bokasérülése miatt közel két hónap után először kezdő Dybala betalált, ezzel igazolva José Mourinho vezetőedző döntését.

A játékrész végén és a hétperces hosszabbításában először szorult be igazán a Roma, de kivédekezte a szünetig hátralévő időt, igaz, ebben szerencséje is volt, mert Rakitic 24 méterről a bal kapufát találta el.

A második félidő kezdetén is nagy fölényben futballozott a Sevilla az immár ötös védővonallal játszó Roma ellen, az egyenlítéshez mindössze tíz percre volt szüksége, ehhez azonban némi szerencse is kellett, mert Manciniről pattant a hálóba a labda. Az egyenlítés után rendezte sorait a Roma, így kiegyenlítetté vált a mérkőzés. A következő nagy helyzet a bordó-sárgák előtt adódott, de egy szabadrúgás után előbb Bono védett, majd a kipattanót öt méterről Ibanez nem találta el ziccerben.

Az idő múlásával ismét egyre nagyobb fölénybe került a Sevilla, a rivális ellentámadásai pedig egyre szórványosabbá váltak, miután aaz elfáradó Dybalát lecserélte Mourinho. A videobírónak is volt dolga, ez alapján előbb egy Sevillának megítélt 11-est vont vissza a játékvezető, majd egy római beadás Fernando kezén változtatott irányt, a VAR azonban nem hívta ki a játékvezetőt, így ekkor sem következett büntető. A hajrában is a spanyolok próbálkoztak többet, de törekvéseiket nem koronázta siker, így hosszabbításba torkollott a mérkőzés.

A ráadásban is többet birtokolta a labdát a Sevilla, ugyanakkor a fölénye ezúttal teljesen meddőnek bizonyult a visszazáró olaszokkal szemben, rengeteget állt a játék az ápolások miatt, így szinte helyzet nélkül telt el a kétszer 15 perc. A kivételt a római védő, Smalling keresztlécre fejelt labdája jelentette az utolsó utáni pillanatban, a 131. percben.

Az idegek csatájában pedig mind a négy sevillai betalált, miközben római oldalon csak Cristante, így spanyol diadallal zárult a budapesti finálé.

Az Európa-liga (1971-ig Vásárvárosok Kupája, amelyet 1965-ben az FTC nyert meg, majd 2009-ig UEFA Kupa) eddigi döntői:

1958: FC Barcelona (spanyol)-London válogatottja (angol) 2-2, 6-0

1960: FC Barcelona-Birmingham City (angol) 1-1, 4-1

1961: AS Roma (olasz)-Birmingham City 2-0, 2-2

1962: FC Valencia (spanyol)-FC Barcelona 6-2, 1-1

1963: FC Valencia-Dinamo Zagreb (jugoszláv) 2-0, 2-1

1964: Real Zaragoza (spanyol)-Juventus (olasz) 2-1

1965: FERENCVÁROS-Juventus 1-0

1966: FC Barcelona-Real Zaragoza 0-1, 4-2

1967: Dinamo Zagreb-Leeds United (angol) 2-0, 0-0

1968: Leeds United-FERENCVÁROS 1-0, 0-0

1969: Newcastle United (angol)-ÚJPESTI DÓZSA 3-0, 3-2

1970: Arsenal (angol)-RSC Anderlecht (belga) 1-3, 3-0

1971: Leeds United-Juventus 2-2, 1-1

1972: Tottenham Hotspur (angol)-Wolverhampton Wanderers (angol) 2-1, 1-1

1973: FC Liverpool (angol)-Borussia Mönchengladbach (német) 3-0, 0-2

1974: Feyenoord (holland)-Tottenham Hotspur 2-2, 2-0

1975: Borussia Mönchengladbach-Twente (holland) 0-0, 5-1

1976: FC Liverpool-FC Bruges (belga) 3-2, 1-1

1977: Juventus-Athletic Bilbao (spanyol) 1-0, 1-2

1978: PSV Eindhoven (holland)-Bastia (francia) 0-0, 3-0

1979: Borussia Mönchengladbach-Crvena zvezda (jugoszláv) 1-1, 1-0

1980: Eintracht Frankfurt (német)-Borussia Mönchengladbach 2-3, 1-0

1981: Ipswich Town (angol)-AZ Alkmaar (holland) 3-0, 2-4

1982: IFK Göteborg (svéd)-Hamburger SV (német) 1-0, 3-0

1983: RSC Anderlecht-Benfica (portugál) 1-0, 1-1

1984: Tottenham Hotspur-RSC Anderlecht 1-1, 1-1 – 11-esekkel: 4-3

1985: Real Madrid (spanyol)-VIDEOTON 3-0, 0-1

1986: Real Madrid-1. FC Köln (német) 5-1, 0-2

1987: IFK Göteborg-Dundee United (skót) 1-0, 1-1

1988: Bayer Leverkusen (német)-Espanyol (spanyol) 0-3, 3-0 – 11-esekkel: 3-2

1989: SSC Napoli (olasz)-VfB Stuttgart (német) 2-1, 3-3

1990: Juventus-Fiorentina (olasz) 3-1, 0-0

1991: Internazionale (olasz)-AS Roma 2-0, 0-1

1992: Ajax Amsterdam (holland)-Torino (olasz) 2-2, 0-0

1993: Juventus-Borussia Dortmund (német) 3-1, 3-0

1994: Internazionale-Salzburg (osztrák) 1-0, 1-0

1995: AC Parma (olasz)-Juventus 1-0, 1-1

1996: Bayern München (német)-Girondins Bordeaux (francia) 2-0, 3-1

1997: Schalke 04 (német)-Internazionale 1-0, 0-1 – 11-esekkel: 4-1

1998: Internazionale-SS Lazio (olasz) 3-0

1999: AC Parma-Olympique Marseille (francia) 3-0

2000: Galatasaray (török)-Arsenal (angol) 0-0 – 11-esekkel: 4-1

2001: FC Liverpool-Alavés (spanyol) 5-4 – aranygóllal

2002: Feyenoord-Borussia Dortmund 3-2

2003: FC Porto (portugál)-Celtic Glasgow (skót) 3-2 – hosszabbítás után

2004: FC Valencia (spanyol)-Olympique Marseille (francia) 2-0

2005: CSZKA Moszkva (orosz)-Sporting Lisboa (portugál) 3-1

2006: Sevilla (spanyol)-Middlesbrough (angol) 4-0

2007: Sevilla-Espanyol (spanyol) 2-2 – 11-esekkel: 3-1

2008: Zenit (orosz)-Glasgow Rangers (skót) 2-0

2009: Sahtar Donyeck (ukrán)-Werder Bremen (német) 2-1 – hosszabbítás után

2010: Atlético Madrid (spanyol)-Fulham (angol) 2-1 – hosszabbítás után

2011: FC Porto-Braga (portugál) 1-0

2012: Atlético Madrid-Athletic Bilbao 3-0

2013: Chelsea (angol)-Benfica 2-1

2014: Sevilla-Benfica 0-0 – 11-esekkel: 4-2

2015: Sevilla-Dnyipro (ukrán) 3-2

2016: Sevilla-FC Liverpool 3-1

2017: Manchester United (angol)-Ajax Amsterdam 2-0

2018: Atlético Madrid-Olympique Marseille 3-0

2019: Chelsea-Arsenal 4-1

2020: Sevilla-Internazionale 3-2

2021: Villarreal (spanyol)-Manchester United 1-1 – 11-esekkel 11-10

2022: Eintracht Frankfurt-Glasgow Rangers 1-1 – 11-esekkel 5-4

2023: Sevilla-AS Roma 1-1 – 11-esekkel 4-1

Összesen:

7: Sevilla

3: Atlético Madrid, Juventus, Internazionale, FC Liverpool, FC Barcelona, Valencia

2: Chelsea, Borussia Mönchengladbach, Eintracht Frankfurt, Tottenham Hotspur, Real Madrid, IFK Göteborg, Parma, Feyenoord, Porto, Leeds United

1: RSC Anderlecht, PSV Eindhoven, Ipswich Town, Bayer Leverkusen, SSC Napoli, Ajax Amsterdam, Bayern München, Schalke 04, Galatasaray, CSZKA Moszkva, Zenit, Sahtar Donyeck, AS Roma, Real Zaragoza, FERENCVÁROS, Dinamo Zagreb, Newcastle United, Arsenal, Manchester United, Villarreal

Nemzetek szerint:

20: Spanyolország

13: Anglia

10: Olaszország

7: Németország

4: Hollandia

2: Svédország, Portugália, Oroszország

1: Belgium, Törökország, Ukrajna, MAGYARORSZÁG, Horvátország

A Sevilla útja a diadalig:

Bajnokok Ligája, G csoport:
Sevilla-Manchester City (angol) 0-4
FC Köbenhavn (dán)-Sevilla 0-0
Sevilla-Borussia Dortmund (német) 1-4
Borussia Dortmund-Sevilla 1-1
Sevilla-FC Köbenhavn 3-0
Manchester City-Sevilla 3-1
A csoport végeredménye: 1. Manchester City 14 pont, 2. Borussia Dortmund 9, 3. Sevilla 5, 4. FC Köbenhavn 3

Európa-liga:
nyolcaddöntőbe jutásért:
Sevilla-PSV Eindhoven (holland) 3-0
PSV Eindhoven-Sevilla 2-0
nyolcaddöntő:
Sevilla-Fenerbahce (török) 2-0
Fenerbahce-Sevilla 1-0
negyeddöntő:
Manchester United (angol)-Sevilla 2-2
Sevilla-Manchester United 3-0
elődöntő:
Juventus (olasz)-Sevilla 1-1
Sevilla-Juventus 2-1 – hosszabbítás után
döntő:
Sevilla-AS Roma (olasz) 1-1 – 11-esekkel: 4-1