A Kozma István Magyar Birkózó Akadémián megtartott eseményen Sárfalvi Péter sportért felelős helyettes államtitkár kiemelte: „minden idők legsikeresebb Eb-jén vagyunk túl, hiszen túlteljesítettük a várakozásokat”. Hozzátette: a magyarok azt is bebizonyították, hogy kiváló házigazdák, a BOK Csarnok méltó helyszíne volt az eseménynek.

Hirdetés

Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke felidézte, hogy a magyar birkózók összesen kilenc érmet nyertek a kontinensbajnokságon. Hangsúlyozta, a párizsi olimpiai szempontjából biztató, hogy a magyar birkózásnak ilyen eredményes utánpótlása van.

„Nem is gondoltuk, hogy ennyire sikeresek leszünk” – fűzte hozzá, majd emlékeztetett rá, hogy az úszás, a vívás és a kajak-kenu után 56 ötkarikás érmével, közte 20 aranyával a birkózás biztos pont a magyar sportban. Németh Szilárd, a Magyar Birkózók Szövetségének (MBSZ) elnöke beszédét azzal kezdte, hogy a magyar birkózók vasárnap két hatalmas győzelmet arattak, az egyiket az Európa-bajnokságon, a másikat a választásokon. Úgy fogalmazott: fontos, hogy olyan országban élünk, ahol értéknek tartják a sportot, és meg is becsüli a sportolókat, valamint azokat, akik a versenyzőket felfedezik, majd a versenysportban győzelemre vezetik őket. Hazánkban ilyen környezet van – állapította meg, majd köszönetet mondott a magyar kormánynak azokért a támogatásokért, amelyeket évek óta a magyar sportba és a birkózásba fektetett, valamint amivel az Eb megrendezéséhez hozzájárult.

„Úgy érzem, ezt meg is szolgáltuk” – jelentette ki, majd megemlítette, hogy az Eb nemcsak a birkózásról szólt, hanem turisztikai vonzerőt is jelentett, hiszen az esemény 10 ezer vendégéjszakával járult hozzá az ország megerősödéséhez. Kitért arra, hogy március elejétől vendégül látják az ukrán női és a kötöttfogású válogatottat, majd virágcsokorral köszöntötte a háború sújtotta ország Budapesten dobogós helyezést elért női birkózóit.

Korábban írtuk

A rendezvény csúcspontjaként a budapesti Európa-bajnokság érmeseit és helyezettjeit köszöntötték, valamint átnyújtották nekik a szereplésért járó jutalmat jelképező táblákat. Az MBSZ elnökségének döntése szerint az aranyérmesek hatmillió, az ezüstérmesek hárommillió, a bronzérmesek kétmillió, az ötödik helyezettek félmillió forintot kaptak.

A két első- (Muszukajev Iszmail, 65, kg, szabadfogás, Fritsch Róbert, 72 kg, kötöttfogás), két második- (Bajcajev Vlagyiszlav, 95, szabadfogás, Váncza István, 67 kötöttfogás) és öt harmadik- (Dollák Tamara, 57, kg, Nagy Bernadett, 76 kg, Ligeti Dániel, 125 kg, szabadfogás, Lévai Tamás, 82 kg, kötöttfogás, Vitek Dáriusz, 130 kg, kötöttfogás) helyezéssel Magyarország az összetett éremtáblázaton az ötödik helyen végzett.

A Kozma István Magyar Birkózó Akadémia azon ösztöndíjasait is köszöntötték, akik az Eb-n érmesek, vagy helyezettek lettek.